Senior person begging for food or money.

Durva, kijózanító pofon érkezik: jövőre lesz igazán fájdalmas a magyarok élete

2022. november 25. 10:00

Van rá esély, hogy a magyar gazdaság a következő hónapokban teljesítse a technikai recesszió feltételeit. Sőt, könnyen lehet, hogy ez a folyamat már elkezdődött, 2023-ban pedig csak az lesz a kérdés, hogy az éves GDP milyen irányban változik.

A recesszió küszöbén

A közgazdászok akkor beszélnek technikai recesszióról, ha egy gazdaság egymást követő két negyedévben zsugorodik az előző időszakhoz képest. Egyelőre Magyarország esetében erről korai beszélni, de elég nagy az esélye, hiszen bár az első félév továbbra is erőteljes növekedést mutatott, a harmadik negyedévben már, ha nem is jelentős, de 0,4 százalékos visszaesésről számolt be a KSH az előző negyedévhez képest.

"Az MNB is minden esetben kiemeli, hogy a rövid frekvenciájú aktivitási adatok június óta fokozatos lassulást mutatnak" - emlékeztet a Pénzcentrumnak írt szakértői anyagában az Aegon Alapkezelő. A szekértők kiemelik: "Ha pedig a 3. negyedéves visszaesést a negyedik negyedévben is negatív GDP adat követ, akkor eljuthatunk oda, hogy jövő februárban kijelenthetjük, hogy recesszióban volt a magyar gazdaság."

Az elemzők meglátása szerint a visszaesés oka egyrészt az emelkedő energiaárak miatti költségnövekedés, másrészt a kereslet alkalmazkodása a megváltozott helyzethez. Mint írják, a magas infláció és a romló gazdasági kilátások miatt ugyanis már elindulhatott a fogyasztás csökkenése.

Az optimista várakozások szerint néhány nehéz hónap után, a fűtési szezon végén akár gyors visszapattanás is jöhet a gazdaságban. Ezzel együtt 2023-ban az lesz a fő kérdés, hogy sikerül-e elkerülni a GDP éves visszaesését, úgy hogy a várakozások szerint stagnálás körül alakulhat a gazdasági termelés

- összegzik a piaci várakozásokat az elemzők.

A recessziónak is vannak előnyei

A recesszió negatív gazdasági fejlemény, ugyanakkor lehetnek előnyei is - vallják az Aegon Alapkezelő befektetési szakemberei. Mint írják, például a már említett keresleti alkalmazkodás, ami segíthet letörni a 20 százalék feletti inflációt.

Ha ugyanis a fogyasztók óvatosabbak lesznek, akkor a kereskedők és szolgáltatók nehezebben tudnak árat emelni a jövőben

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- összegzik az egyik lehetséges, pozitív szcenáriót.

Meglátásuk szerint, ha a gazdaság visszaesése átmeneti lesz és utána gyorsan vissza tud pattanni az aktivitás, akkor nem kell különösebben tartani ettől az eseménytől. A szakértők szerint az igazán veszélyes kombináció a GDP növekedés tartós lassulása és a magasan ragadó infláció, ami stagflációval fenyegetné a gazdaságot.

Befektetői szempontból sem mindegy, milyen mértékű és hosszúságú gazdasági visszaeséssel kell számolnunk, ez ugyanis az egyes eszközosztályok teljesítményét is nagyban befolyásolhatja

- vélekednek a szakemberek, akik azt is hozzáteszik, hogy a lassuló gazdaság egyértelmű vesztesei például a kiskereskedelmi cégek, illetve más ciklikus szektorok képviselői. A magasan ragadó infláció pedig tartósan magas kamatszintekkel párosulhat, ami a kötvénypiacot érintheti negatívan. Hozzáteszik: Ebben a gazdasági környezetben a kevésbé rizikós lehetőségeket részesítik előnyben általában a befektetők.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy Boldogságtesztjét. Friss kutatásunkban elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?