15 °C Budapest
Elderly 95 years old woman sitting miserably at the table at home and counting remaining coins from the pension in her wallet after paying the bills.

Beütött a nyugdíjkatasztrófa: több százezer idős magyar kerülhet bajba, pedig ezt most fizetni kell

2022. november 25. 13:02

Az idős magyarok több mint 40 százaléka nem tudna megbirkózni egy hirtelen jött, nagyobb kiadással. 2017-ben, '18-ban és '19-ben ez az arány még 31-33 százalék körül mozgott. A nyugdíjasok helyzetén csak ront az infláció, illetve az elszálló rezsiköltségek.

Elég nagy bajban vannak az idős magyarok, legalábbis az Eurostat adataiból kiderült, hogy 2021-ben az egyedül élő 65 év felettiek 43,4 százaléka egyáltalán nem tudott volna megbirkózni egy hirtelen jött, váratlan kiadással, ami több százezer idős embert jelent. Ilyen kiadás lehet, ha mondjuk elromlik valamelyik nagy háztartási gép, és javíttatni, cseréltetni kell, vagy ha például a kocsit kell szerelőhöz vinni.

A statisztika szerint 2017-ben, '18-ban és '19-ben ez az arány még 31-33 százalék körül mozgott, 2020-ra viszont a 65 év feletti egyedülállók 46,5 százalékát érintette a probléma. A helyzet azót minden bizonnyal romolhatott, hiszen a nyugdíjas termékkosár inflációja októberben 23,6 százalékon állt, szemben a teljes népességre vonatkozó 21,1 százalékos fogyasztóiár-index-el.

Az élelmiszerdrágulást tekintve pedig a különbség még ennél is nagyobb: mialatt a KSH szerint októberben az élelmiszerek 40 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábba, addig a nyugdíjasok által preferált termékekre vetítve a drágulás 41,5 százalékos volt.

A legrosszabb helyzetben egyébként abban az évben a bolgár, a román és a horvát idősek voltak. Ezekben az országokban az egyedülálló 65 év felettiek kb. háromnegyedének jelentene gondot egy hirtelen jött, nagyobb kiadás finanszírozása. Ezzel szemben a svéd, dán és máltai idősek esetében ugyanez az arány 20 százalék alatt van.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Havonta kéne emelni a nyugdíjakat?

A horrordrágulást látva egyre több szakember keresi a megoldást arra, miképpen lehetne könnyíteni az idős magyarok helyzetén. Farkas Andrs nyugdíjszakértő például nemrégiben arról beszélt: egyszeri juttatás helyett havi nyugdíjemelésre lenne szükség Magyarországon. Szerinte úgy lehetne kivédeni a nyugdíjasinflációt, hogy havonta korrigálják az inflációval a nyugdíjakat. Ugyanis jelenleg utólagos emelést kapnak az idősek, ami nehéz helyzetbe hozza őket. Emellett a szakember azt javasolta, hogy a következő, januári emelés mértékét ne alul, hanem felültervezzék az inflációhoz képest.

Farkas András úgy számol, hogy a novemebri emeléssel az átlagnyugdíj valahol 174-176 ezer forint között lehet, azaz átlagosan 7 ezer forint az emelkedés. Viszont a nyugdíjak mediánértéke a fentebb már említett 148 ezer forint körül van - nagyjából 1 millió magyar nyugdíjas lehet, aki ennél a kb. 148 ezer forintnál kisebb összeget kap havonta.

Ráadásul a szakember szerint egy átlagos nyugdíjas 50-60 százalékos áremelkedéssel számolhat, ha bemegy a boltba, így pedig hiába az emelés, a kevés nyugdíjból élők azzal szembesülnek, hogy az élelmiszerek és a fűtés nagyjából elviszi a nyugdíjuk nagy részét, vagy egészét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?