Jó hír a felújítást tervezőknek: hozzányúl a kormány az Otthonfelújítási Programhoz, ezen változtatnak
Az eddigi pályázók 57 százaléka nyílászáró cserére fordítaná az összeget.
Az eddigi pályázók 57 százaléka nyílászáró cserére fordítaná az összeget.
A „megvesz-felújít-elad” az elmúlt évek egyik sláger befektetésének számított. Azonban úgy tűnik, hogy az ingatlan áremelkedéssel a flipping biznisz is egyre bizonytalanabbá válik.
A jelenség hátterében elsősorban az árérzékenység és a fenntarthatósági szempontok állnak.
A HÉV jelenlegi menetrendjéhez igazodó 80–90 járműből álló flotta költsége összesen 560–630 milliárd forintot tenne ki.
2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarításokat adómentesen lehet majd felhasználni lakhatási célra. Itt vannak a legfontosabb részletek!
Győrfi Pál egészségügyi szakember szerint az idei és a várható forró nyarak miatt mindent meg is kell tenni a lakások korszerűsítése érdekében.
Az 1990 előtt épült, családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni a júniusban indított új otthonfelújítási programot.
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el.
Puzsér Róbert többek között elárulta, milyen gazdasági kihívások kísérték új bázisának a megnyitását, és milyen kilátásai vannak a hely fenntartását illetően.
Burkolatfelújítási munkák kezdődnek az M0-M7 csomópont M5-ös autópálya irányból az M7-Balaton irányba vezető ágán 2024. október 1-jén, kedden.
Az irodapiac átalakulása elkerülhetetlen: a hagyományos felújítások helyett egyre inkább alternatív megoldásokra és funkcióváltásokra van szükség.
A felújítás sokáig eltarthat, a videóból kiderül, hogy valószínűleg még a járólapokat is fel kell majd szedni.
A munka előreláthatóan négy napig tart, emiatt a leálló- és külső sávot lezárják, így csak a belső sávon haladhat majd a forgalom 60 kilométer per órás sebességkorlátozás mellett.
A módosítások miatt az ingyenesség szinte biztosan megszűnik, de a kedvező árú konstrukciók valószínűleg megmaradnak.
Az elmúlt hónapokban különös okból pörgött fel a vidéki Kádár-kocka házak födémszigetelési piaca.
Az OTP Ingatlanpont összegzése szerint bár erősen indult a nyár, de a forgalma végül összességében elmaradt a tavaszitól.
A HelloVidék összeszedte, hogy melyek azok a vidéki várak, amelyeket az elmúlt években felújítottak. Lássuk őket!
Az építőipari boom és a felújítások iránti folyamatos kereslet továbbra is fenntartja a magas igényt a jó szakemberekre.
A tájékoztatása szerint amennyiben a munkálatok sikerrel járnak, 2025-ig további 600 méteren fogják elvégezni a felújítást.
Gyakran botlunk olyan vállalkozók hirdetéseibe, akik ingyenes padlásfödém szigetelési lehetőséget kínálnak. Jó hír, hogy valóban van ilyen opció, de mégis hogyan?