Ki ne szeretné a gumicukrot? Csipkebogyóból és más őszi gyümölcsökből otthon is készíthetünk finomságot, akár Halloweenre ajándékba is. De tényleg egészségesebb a boltinál?
Augusztus elején adják át a teljesen megújult balatonfüredi mólót, amely nemcsak szerkezetileg, hanem esztétikailag is korszerűbbé és látványosabbá válik – a beruházás a Bahart finanszírozásában valósul meg.
A hír ennyi: hamarosan vadiúj kikötő sétálgathatunk Balatonfürednél. A rossz állapotú móló átfogó felújítása a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) finanszírozásában még februárban kezdődött, és várhatóan augusztusra fejeződik be. A partfal megerősítése, a bejáró mólószár szerkezeti átépítése, valamint a vízépítési munkálatok már lezárultak, jelenleg a mészkőburkolás zajlik, amit parkosítás követ – közölte a kivitelező Strabag a balatonfured.hu kérdésére.
Mint kiderült, a város egyik leglátogatottabb részének számító kikötő felújítása régóta időszerű volt: az elhasználódott szerkezet több ponton már balesetveszélyessé vált, ezért az önkormányzat és a Bahart egyaránt fontosnak tartotta az újjáépítést. A bontási szakaszban a kivitelező nem várt problémákkal is szembesült, ami jól mutatja a kikötő rossz állapotát – erről Holczer András alpolgármester beszélt.
"A szerkezeti megerősítés mellett legalább ilyen fontos a megújult esztétika: a díszburkolat és a zöldfelületek kialakítása összhangban lesz a Vitorlás tér és a Tagore sétány megjelenésével, így kulturált környezet fogadja majd a Balatonra érkező vendégeket" – tette hozzá Holczer. A felújított móló nemcsak a személyhajó-forgalmat fogja kényelmesebbé és biztonságosabbá tenni, de a turisták számára is vonzóbb, rendezettebb arculatot biztosít a város szívében.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







