Bajban vannak a magyar cukrászdák: már az idei fagyiszezonnak is kampó?
Helyben fagylaltot készíteni ma már rizikós vállalkozás, és egyre többen ismerik fel, hogy külső forrásból jóval költséghatékonyabb fagylaltot árulni.
Helyben fagylaltot készíteni ma már rizikós vállalkozás, és egyre többen ismerik fel, hogy külső forrásból jóval költséghatékonyabb fagylaltot árulni.
A fővárosi árak nem a magyar pénztárcákhoz lettek szabva: egy család egy fél nap alatt simán el tudna tapsolni 60-70 ezer forintot úgy, hogy ebben főétkezés nincs is benne.
Korábban Svájcból, most pedig Spanyolországból kaphattuk a híreket: még a turista paradicsomban is olcsóbb kaját venni, mint egy átlagos magyar boltban.
Egy gombóc fagylalt ára idén mintegy 25-30 százalékos áremelkedésen ment keresztül tavalyhoz képest. Mutatjuk, miért fizetünk ennyit.
Idén már többször érezhető volt némi nehézség az alapanyag ellátásban - hol a vajból, hol a cukorból volt időszakosan hiány.
A fagylalt elődjét már az ókorban is ismerték, de a reneszánsz korban lett igazi sláger. A huszadik század óta már a világ bármely pontján elérhető, rengeteg formában létezik.
A Balatoni Turizmus Szövetség immár 9. alkalommal hirdette meg a Balaton Fagyija versenyt. A versenyre összesen 15 fagyikölteményt neveztek be a Balaton környéki cukrászdák, fagylaltozók. Az idei évben a balatonakarattyai Sissi Fagyizó „Eszterházy epercsoda levendulával\" fagyija nyerte el a Balaton Fagyija címet.
Idén szinte alig akad olyan fagyizó az országban, ahol ne emelkedett volna fel a fagylaltnak, ennek a jeges nyári nyalánkságnak az ára legalább 400 forintra gombóconként. De a felkapott helyeken az 500 forintos ár sem biztos, hogy a plafon.
Érdemes jól megnézni, hol költjük el a pénzünket: könnyen hasfájás lehet a strandolás vége.
A Pénzcentrum most összeszedte és térképre tette a Balaton környéki települések legjobb fagylaltozóit.
A drágulás mellett az alapanyaghiánnyal is küzd a szakma, nemcsak a különleges összetevők, hanem olyan alapvető hozzávalók mint a vaj, vagy a cukor beszerzése is okoz gondokat.
Riminiben, a legnagyobb olasz fagylaltkiállításon mutathatja be a tudományát hamarosan Fazekas Ádám cukrászmester, akinek pisztáciafagyija megnyerte az idei világbajnokságot. J
Amíg 2010-ben még 7,5 sör is kijött az átlag strandbelépő árából, addig 2020-ra csaknem 9 "sörbe került" a strandolás.
Durván megdrágult a fagylalt tavalyhoz képest, sőt a nyár végére további drágulás is várható
Az átlag fagylalt ára 300-350 forintra emelkedett, de 500-ért sem ritka egy gombóc.
Amint beköszönt a nyár, és elérkezik a várva várt vakáció, a magyar turisztikai régiókban robbanásszerűen megnő a nyaralók, a pihenni vágyók száma. A régiók szezonális turizmusa az itt található ALDI-üzleteket is érinti.
A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese.
Hazai tejből és különleges külföldi alapanyagokból készülhetnek az idei és slágerfagylaltjai.
A balatoni vendéglátósok elárulták, mekkora áremelésre lehet számítani a szállások és a legkedveltebb parti finomságok tekintetében.
Eddig kegyes volt hozzánk a szeptember, így mi is hódolhattunk az igazi nyári élvezeteknek, mint például a jégkrémnek. A HelloVidék a balatonfüredi Anjuna Pops-ot tesztelte.