10-ből 8 magyar veszélyben lehet a fűtésszezonban: erre az apróságra nem figyelnek, pedig halálos lehet
A fűtőberendezések nem megfelelő működéséből származó színtelen és szagtalan gáz, a szén-monoxid évről évre halálesetek forrása.
A fűtőberendezések nem megfelelő működéséből származó színtelen és szagtalan gáz, a szén-monoxid évről évre halálesetek forrása.
A magyarok 53 százaléka számít még idén ősszel nagyobb extra kiadásra. A háztartások pénzügyeit a fűtési szezonra való felkészülés mellett a munkahelyváltási tervek határozzák meg.
Több európai lakosnak jelentett gondot az otthona felfűtése tavaly, mint 2021-ben - ez derült ki egy friss gyűjtésből.
A sárga csekk érkezése nem éppen a legvidámabb dolog az ember életében, nem igaz?!
Az utóbbi időszakban az inflációt meghalódó mértékben emelkedtek a fakitermelési díjak, de a tüzelőárak megállapításánál nemcsak ennek a költségét kell nézni.
A kályhák és kandallók szabályos bekötése és karbantartása elengedhetetlen a biztonságos használatuk érdekében.
Majdnem teljesen tele vannak a hazai gáztározók, és jó hír, hogy ami még hiányzik majd a teljesen nyugodt télhez, azt a tőzsdén sem lesz drága beszerezni.
Közeledik a fűtési szezon, viszont az még egyáltalán nem biztos, hogy 2023-ban is meghirdetik a tavalyról ismert, hatósági áras tűzifaprogramot.
A kéményseprők a fűtési szezonon kívül is elérhetők, ajánlott ilyenkor felvenni velük a kapcsolatot, hogy elvégezzék az ingyenes kéményellenőrzést.
A jó idő beköszöntével egyre többen vágnak bele az otthonuk energetikai felújításába, azonban a nem szakszerűen elvégzett energetikai beruházások komoly veszélyt jelentenek.
Az energiaárak folyamatos növekedése miatt a fogyasztók körében is egyre népszerűbbek az energiatakarékos megoldások.
Több mint fél millió magyar nem tudja megfelelő hőmérsékletűre fűteni otthonát az Eurostat legfrisebb, 2021-es adatai szerint.
Egyre többen szeretnék fűtésre is használni az eredetileg hűtési céllal vásárolt klímákat, csakhogy a régebbi készülékek nem erre lettek optimalizálva.
Mint minden évben, a szakemberek idén is felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne hagyja az utolsó pillanatra a klímaberendezések karbantartását, tisztíttatását.
Véget ért a kedvezményes H tarifás fűtési idény, éppen ezért ajánlatos átgondolni mostantól az áramhasználatot mindenkinek, aki élt vele.
A rezsiválság azonban sok magyart arra kényszerített, hogy a rezsiemelt gáz helyett alternatív fűtési módokra, ezzel viszont veszélyeztethetik az egészségüket.
Rockwool kőzetgyapot ár: hány cm kőzetgyapot kell, milyen vastag a kőzetgyapot szigetelés? Mi a különbség a kőzetgyapot és az üveggyapot között, hogyan készül a kőzetgyapot?
Elektromos fűtőpanel vélemények: melyik a legjobb elektromos fűtőpanel, mennyi az elektromos fűtőpanel fogyasztása? Hol tartanak az elektromos fűtőpanel árak 2023-ban?
Infrafűtés vélemények, árak: mi az az infrafűtés, milyen az infrafűtés, mik az infrafűtés hátrányai? Mennyi az infrafűtés fogyasztása, mennyit mutat az infrafűtés villanyszámla?
Elektromos hősugárzó, energiatakarékos hősugárzó, fürdőszobai hősugárzó: milyen hősugárzó típust vegyek, milyen a jó hősugárzó, mennyi áramot fogyaszt egy hősugárzó?