Új útmutatás jelent meg a harmadik oltáshoz: így érdemes keverni a vakcinákat
Kásler közzétette, kinek melyik vakcinát érdemes kérni harmadik oltásként, táblázattal ábrázolva az opciókat.
Kásler közzétette, kinek melyik vakcinát érdemes kérni harmadik oltásként, táblázattal ábrázolva az opciókat.
Országszerte újra több száz polgárőr teljesít szolgálatot a kórházakban és a rendelőintézetekben kialakított oltópontokon.
Továbbra is nagy mennyiségben van jelen a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga, sőt a legtöbb településen emelkedett is annak koncentrációja
Ezrével és tízezrével jelentették az új koronavírusos eseteket szerte Európából az adott országok illetékes hatóságai szombat este.
AZ EMA ajánlást adott ki a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazására.
A maszk és a távolságtartás csökkenti megfertőződés esélyét és azt is, hogy a fertőzést továbbadjuk.
Megszólaltak a szakértők.Ennyire hatékonyak a hazánkban is használt oltások harmadik dózisai.
A héten újabb, több mint 240 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének információi szerint heteken belül meg lehet az engedély az egyik oltóanyagra.
6 millió 3 ezer a beoltott, 5323 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 165 beteg.
5 millió 992 ezer a beoltott, 8370 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 116 beteg Magyarországon.
A leggyakoribb poszt-Covid tünetek a légzőszervi és kardiológiai tünetek, ide sorolhatók a ritmuszavarok, a különböző úgynevezett mellkasi szenzációk, valamint a köhögéssel kapcsolatos zavarok.
Tarthatatlanná vált a betegellátás minősége a kritikus ápolóhiány miatt - állítja a MOK győri elnöke.
Háziállatok esetében viszonylag ritka betegség a Covid-19, de bizonyították, hogy emberről állatra képes terjedni a betegség.
Újabb szigorításokat vezetnek be hétfőtől délnyugati szomszédunkban. Tilos lesz többek között nyilvános rendezvényeket, a többi között családi összejöveteleket.
Európában nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-fertőzöttek és halálesetek száma az elmúlt héten.
Hordjunk maszkot a közösségi közlekedés járatain! – fogalmazta meg friss Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely.
Eddig hozzávetőleg egymilliárd adag, koronavírus elleni vakcinát használtak fel az európai régióban.
Véget ért 262 nap után a világon elrendelt eddigi leghosszabb karantén az ausztráliai Melbourne-ben.
5 millió 932 ezer a beoltott, 2361 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 20 beteg.