Kész, vége: ezzel az olcsó fogással nem verhetnek át több vásárlót a boltok
Egy május végén hatályba lépő rendeletmódosítás véget vethet a tisztességtelen akcióknak.
Egy május végén hatályba lépő rendeletmódosítás véget vethet a tisztességtelen akcióknak.
A bolti dolgozók számára is ugyanúgy elkezdődött a nyár, a szabadságolások időszaka pedig csak súlyosbítja a munkaerőhiányt.
Az áprilisi hatalmas javulás után májusban az üzleti és a fogyasztói várakozások is jelentősen romlottak.
Az élelmiszer kis- és nagykereskedelemben szürreális viszonyok uralkodnak az infláció és az árstop együttes hatása miatt.
Budapesten nyílik az első európai realme store.
Csak a boltokban lévő mennyiség elérhető belőle, már ha talál valaki még a boltban.
Ha valaki több boltot is felkeres, hogy mindenből a legolcsóbbat vegye meg, az mindössze ezer forintot spórolhat, ha pedig nem ennyire találékony, kétezer forintot is bukhat a legolcsóbb üzletekhez képest.
A megmozduláshoz számos lemezkiadó, rádió, zenetévé, együttes és egyéb zeneipari szereplő csatlakozott.
Közel 1450 négyzetméteres lesz az árusítótér.
Egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az érdekképviselet.
5 év után bezár az egyik legismertebb, a főváros budai és pesti oldalán is működő csomagolásmentes élelmiszerlánc - szúrta ki a Pénzcentrum.
Tovább bővíti magyar városainak körét a Bolt Taxi, ugyanis Európa vezető mobilitási platformja 2022. április 25-től Nyíregyházán is elindítja szolgáltatását.
És vélhetően itt nem terveznek megállni, gőzerővel keresik a partnereket a honlapjukon: azonban elég kemény feltételeknek kell megfelelnie annak, aki fióküzletet szeretne nyitni.
Nem minden bolt és patika van zárva a húsvéti ünnepek alatt sem, vannak ügyeletes gyógyszertárak és kisebb üzletek, amelyek most is nyitva vannak.
Az elmúlt öt esztendő alatt tizedével csökkent az iparcikkes boltok száma.
A négynapos ünnep 2022-ben is befolyásolja a boltok nyitva tartását. Jellemzően a nagyobb láncok üzletei zárva lesznek pénteken, vasárnap és hétfőn, szombaton viszont nyitva tartanak.
A vártnál jóval több pénzt költöttek el a vásárlók a kiskereskedelmi üzletekben, viszont ennek legalább a fele a drágulásra mehetett el.
A két német diszkontlánc nem csak Magyarországon verseng egymással a vásárlók kegyeiért.
132 ezer forinttal is többet kereshet egyik bolti eladó a másiknál üzlettípustól függően.
Márciusban az orosz-ukrán háború hatására a lakossági várakozások látványosan, az üzletiek kevésbé romlottak.