Foghatják a fejüket a magyar háztulajok: rengeteg otthont vágott tönkre a hétvégi vihar, milliárdos a kár
Idén ismét már az év második hónapja is extrém időjárást hozott és tömeges károkat okozott az ingatlanokban.
Idén ismét már az év második hónapja is extrém időjárást hozott és tömeges károkat okozott az ingatlanokban.
Míg nyugati szomszédunknál, Ausztriában a biztosított emberek több mint fele igénybe vesz valamilyen jogvédelmi biztosítást, addig Magyarországon ez a szám csupán 2 százalék.
Magyarországon 2021-ben némileg több halálos otthoni baleset történt, mint 2020-ban.
Az elmúlt hónapok gazdasági eseményei nehéz helyzetet teremtettek a háztartásokban is, úgy tűnik a magyarok többsége egyelőre nem a biztosításon spórol.
Ha nem is drasztikusan, de mindenképpen növekszik a téli, karácsonyi időszakban a balesetek száma Magyarországon. A tragédia pedig pillanatok alatt bekövetkezhet.
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28 500 forintos átlagdíjon kötötték kötelező biztosításukat.
Az aszálykárok tizenkét megyét érintettek súlyosan, és leginkább a kukoricát és a napraforgót, búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.
Egyre erősebben, a saját bőrünkön érezzük az inflációt. Ez, mint minden szektorra, természetesen a biztosítási piacra is hat, elsősorban a kárkifizetéseken keresztül.
Az elmúlt hónapokban a sokszorosára növekedett a felújítások száma Magyarországon, azonban sokan megfeledkeznek a biztosításuk megújításáról. Ezzel pedig milliókat is bukhatnak.
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, egy új kutatásból pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért.
Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról.
A legtöbb magyarnak háza vagy lakása egyben otthona és a legértékesebb vagyona, befektetése is. Sokan mégsem vigyáznak rá ennek megfelelően.
Az elmúlt négy év során közel 400 alkuszcégből 68 olvadt össze, ez a piaci szereplők 17 százaléka.
Krízis helyzetben, amilyet most is élünk az embereknek mindig kevesebb hajlandóságuk van biztosítást kötni. Az árak viszont biztosan növekedni fognak.
Az idei május-augusztusi viharszezonban viszonylag kevés kárbejelentéshez a korábbi éveknél jóval magasabb átlagos kifizetések társultak, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége adataiból.
5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a jegybank a MetLife Magyarországi Fióktelepére többek között az ügyféltájékoztatást érintő jogszabálysértések miatt.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát.
Egyre többen tervezik újra a nyaralásukat az utolsó pillanatban az elviselhetetlen hőség miatt.
A házomláskor ott parkoló autók nem számíthatnak kártérítésre, ha csak kötelező biztosításuk volt. A lakók viszont jogosultak lehetnek pénzre a biztosítótól.