A gatyád is rámehet erre: sokba kerülhet, ha így okozol autós balesetet
Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhet a biztosító azoktól, akik a téli időszakban nyári vagy lestrapált téli gumival közlekednek és okoznak balesetet.
Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhet a biztosító azoktól, akik a téli időszakban nyári vagy lestrapált téli gumival közlekednek és okoznak balesetet.
Mindjárt vége az idei kötelező biztosítási szezonnak, amelyben a 33 ezer forint az átlagdíj az egyik biztosításközvetítő adatai szerint.
Kellemes meglepetés: a háztartások globális pénzügyi vagyona 7,6 százalékkal növekedett 2023-ban, ami kompenzálta a megelőző év veszteségeit.
Nem biztosíthatóak az ártéren fekvő ingatlanok, bár az árvíz ellen néhány biztosító kínál termékeket, amivel minimalizálhatjuk a károkat.
Az árvíz miatt az egyik biztosítónál szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában.
Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi folyószakaszra nézve.
A tavalyi évet követően az elmúlt évtizedben idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése.
Egy év alatt nagyon megdrágultak a kötelező biztosítások, a díjemelkedés mértéke nem csoda, igyekeznek a biztosítók az adók miatti eredménycsökkenéseket kompenzálni.
Azok a biztosítások, amelyeket a készülék tulajdonosai tudnak megkötni a vásárláskor, csak az iskolában leadott készülékek sérülése esetén fizetnek, eltűnésük esetén nem.
Tízből hét-nyolc rollerbalesetnél felmerül az alkoholfogyasztás, az esetek 90 százalékában pedig a rolleres a vétkes fél
A biztosítás igazolását mindig magunknál kell tartanunk, és a bérlésnél is tudnunk kell, hogy arra a járműre kötöttek-e biztosítást.
Ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni, ezért sem árt a biztosítás.
Ezzel a magyarországi biztosítási piac meghatározó szereplőjévé válik a Waberer’s Csoporthoz tartozó Gránit Biztosító a közlemény szerint.
Nem kizárt, hogy ismét évtizedes rekordot döntenek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései.
Az utasbiztosítások elengedhetetlenek a biztonságos, gondtalan utazáshoz, különösen a váratlan események és balesetek esetén.
Évente néhány ezer forintnál nem kerülhetnek majd többe azok a biztosítások, melyeket júliustól az elektromos rollerek tulajdonosainak is meg kell majd fizetniük.
A dízelmotoros, benzines, hibrid és elektromos új autók esetén az átlagdíj 51-62 ezer forint volt, ami 4-16 százalékos emelkedésnek felel meg.
Rengeteg biztosítás költözik már be a bankok mobilbankjába. A legtöbben már károkat is itt jelentenek be.
2024 márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül.
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában.