Itt a Pepco bejelentése: óriási terjeszkedésbe kezdenek, sok új boltjuk nyílhat Magyarországon
Dinamikusan terjeszkedik a Pepco Magyarországon, és nem tervez leállni a cég, továbbiak nyitását is tervezik
Dinamikusan terjeszkedik a Pepco Magyarországon, és nem tervez leállni a cég, továbbiak nyitását is tervezik
Szeptembertől indul az új lakástámogatás, az Otthon Start Program. De mennyit nyernek ezzel az első lakásukat vásárlók?
Győri-Lukács Viktória saját oldalán jelentette be a csodás örömhírt férjével közös képen. A csapata gondoskodott pótlásáról, így a kismama teljesen a babavárásra koncentrálhat.
A baba kelengye lista összegzésével segítünk rendszerezni, mi mindenre lesz szükség a baba születése utáni első hónapokban, külön listákkal a kisfiúknak és kislányoknak is. Lássuk!
A szakértők 20 modellt vizsgáltak meg öt szempont alapján, és megnevezték a legbiztonságosabb, legjobban használható típusokat.
A Mattel áremelésre készül az amerikai piacon a Trump-féle vámok miatt, miközben a játékgyártó cég a kínai termelés csökkentését tervezi.
A költöztetésre osztálybezárás miatt kerülhetett sor, így viszont az adományokat is nehezebb lesz eljuttatni a magukra hagyott csecsemőknek.
A HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont szakemberei 2024-ben rekordszámú, 551 névkérelmet vizsgáltak meg.
Megjelent a jogszabály, amely pontosítja a CSOK Plusz igénylők helyzetét. Egyedülálló lehetőséget kaphatnak azok, akiknek tavaly év végén koraszülött babájuk érkezett.
Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a Babaváró hitel módosításáról szóló rendelet. Számos esetben könnyebbé válik a Babaváró hitelt igénylők, azzal rendelkezők sorsa
Ahogy közeleg a karácsony, az üzletek egymást túllicitálva kínálnak akciókat, hogy megkönnyítsék az ajándékvásárlást.
A 4 millió forint kölcsön után akár 1 millió forint is lehet az egyszeri büntetés.
Az éjszaka megjelent jogszabálytervezet alapján számos lakástámogatási elem módosulhat. Többek között a Babaváró kölcsön is változhat.
A császármetszések arányát tekintve az Európán belüli mezőnyben is az első harmadba esik Magyarország.
Hol és mennyit fizetett ki a magánellátás szülési szolgáltatásaiért Kulcsár Edina és férje.
Dübörög az online anyatej biznisz, közben a problémák enyhítésére, jövőre 54 százalékkal több pénz járhat a donor tejért. Van még visszaút?
Összegyűjtöttük a legdurvább babás, repülős sztorikat és megnéztük, hogyan nem, illetve hogyan érdemes babával utazni.
Fiatal szülők tömegei hordják hétről hétre már kisbaba korban gyermekeiket tornára, súlyos tízezreket is kifizetve az egyedi technikák megismeréséért.
A koraszülött csecsemők légzésének, pulzusának megfigyelése, ébrenléti és alvó óráik száma mind olyan fontos adatok, amelyekre nagy szükség van az újszülött osztályokon.
A hagyományos névjegyzékek helyett ma már szakértők segítségét veszik igénybe a szülők, akik egyedi és különleges neveket keresnek gyermekeik számára.