Riadót fújt az Aldi: mérgező fagylalt került a polcokra, ha ilyet vettél, ne edd meg!
Elővigyázatosságból vonta vissza citromos jégkrémét az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. A termék etilén-oxiddal lett szennyezve.
Elővigyázatosságból vonta vissza citromos jégkrémét az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. A termék etilén-oxiddal lett szennyezve.
Az Aldi szeptemberben vette ki a kínálatából a Martello kávéfőzőket és a Martello kapszulákat. A cég közölte, hogy visszafizetik a gépek árát annak, aki korábban ilyet vásárolt.
A Lidl, a Spar és a Tesco után most az Aldit célozták meg a kiberbűnözők, a kiskereskedelmi láncok óvatosságra intenek minden vásárlót.
A vállalat eddig áruházaknál tartott nyílt napokat, most viszont toborzó eseményt tart a fővárosban, amelyen bármely álláskereső részt vehet.
A boltok stratégiája eltérő lehet, viszont sok helyen lesz korlátozás.
Több nagy élelmiszer-lánc is bejelentette, februártól valamennyi boltjukban elfogadják a SZÉP-kártyát. Az Auchan, az Aldi, és a Lidl bejelentést változatlanul közöljük.
A SZÉP-kártyák tulajdonosai bármelyik alszámlát igénybe vehetik, tehát akár a szabadidő, a szálláshely, illetve a vendéglátás alszámlán található összeget is felhasználhatják az cég üzleteiben.
Ahhoz, hogy a tej valóban frissen kerüljön a vevőkhöz, összehangolt folyamatra van szükség.
A magas minőségű és kitűnő ár-érték arányú árucikkeket kínáló áruházlánc most újabb saját márkás termékcsaládot vezet be.
Az Aldi is vizsgálja a lehetőségét a hatósági áras termékek esetben egy esetleges mennyiségi korlátozás bevezetésének, sőt a Spar is monitorozni fog.
Február elsején hatályba lép a törvény, ami miatt hamarosan jöhet egy olyan változás, melyet már a vásárlók is megéreznek.
A Covid megváltoztatta a célállomások népszerűségét, a belföldi foglalások aránya immár meghaladja az Olaszországba irányuló forgalomét.
Különleges, kasszamentes üzletet nyitott az Aldi, ahol egy applikáció segítségével intézhatjük el a bevásárlást, és a fizetést is. Igaz, egyelőre nem itthon, hanem Angliában...
Csak az az Aldi Shop&Go applikációjára van szükség a vásárláshoz.
Bár mintha az utóbbi időben lassítottak volna őrületes tempójukon a Lidl és az Aldi kasszásai, nem minden vásárló lélegezhetett fel.
Vélhetően a legtöbbünknek okozott már gondot, hogy az Aldi és a Lidl kasszásai villámsebességgel szkennelték be a szalagról a termékeket, mi pedig alig tudtuk tartani az iramot.
Valamennyi munkakörben egységesen 8 százalékkal emeli munkatársai bérét az ALDI Magyarország.
Az Aldi arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a terméket, hanem vigyék vissza bármelyik magyarországi ALDI üzletbe, ahol a vételárat blokk hiányában is visszatérítik.
Hogy lesznek nyitva az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Tesco, a Spar, és a Penny üzletei december 31-én és január első napjaiban?
Változik a boltok nyitvatartása: hogyan lesz nyitva az Aldi, Lidl, Tesco, Spar karácsonykor? Mutatjuk az Auchan karácsonyi nyitva tartást és az ügyeletes gyógyszertári rendet is.