Minden nap újratervezik a nyitást: erre készülnek tavasszal a vendéglátósok
Ha tartósan beköszönt a napsütéses idő, senkit nem lehet majd visszatartani - mondta az ipartestület elnöke.
Ha tartósan beköszönt a napsütéses idő, senkit nem lehet majd visszatartani - mondta az ipartestület elnöke.
Sokkal több helyi terméket kellene fogyasztanunk.
Egyre népszerűbb hazánkban is a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap, tavaly összesen már 13 milliárd forintot költöttek el a magyarok a hozzá kapcsolódó tárgyakra és élményekre. Idén azonban ennek feltehetően csak a töredékét fogjuk, hiszen se romantikus utazás, se éttermi vacsora, sem pedig élő koncert nem jöhet szóba a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások okán. Vagy mégis? Mutatjuk, hogyan készülnek a legélelmesebb éttermek és menedzserek az év legrózsaszínebb napjára.
Nagyobb támogatásra van szükségük.
Az áremelkedés is mérséklődött.
A fel nem használt összegekből 3 százalékot vonhat a bank.
Aki talpon maradt, nagy áldozatokat hozott.
Összességében úgy tűnik, hogy a vidéki csúcsgasztronómia zászlóshajóinak - legalábbis nagyobb részüknek mindenképp - sikerült talpon maradnia. Ezt láthatóan kőkemény munkával és áldozatokkal érték el - megnéztük, hogyan.
Csótányos pizza, pizzásdobozokból épített plafon, élő rágcsálók a fagyott húson és koszos pékség.
2011-ben valósággal berobbant a köztudatba: a fővárostól 220 kilométerre megnyitott Magyarország első cigány vendéglője. A piaci rés mondhatni kínálkozott, azonban az út az országos hírnévig és a sikerig közel sem volt nehézségektől és előítéletektől mentes.
Vannak árak!
A dél-magyarországi étterem 126 új munkahelyet teremt.
A békéscsabai 2020-ban már a negyedik újonnan megnyitott étterem, amely 126 új munkahelyet teremt.
Vannak megfizethetőbb helyek is.
Fúj.
Nem csak a top éttermek mérik aranyáron a halászlét.
Van olyan taxis, aki más munkával egészíti ki a bevételét.
Van hely, ami már ki sem nyit többé.
Ínycsiklandozó fogások.
Ínyenceknek kötelező olvasmány.