Hiába az újabb árstop, méregdrága marad a magyarok kedvenc spórolós ebédje
A mostani bejelentés után várhatóan napokon belül valahol 700-800 forint környékén lehet maximalizálva a tojás, míg a burgonyát 350 körül várhatjuk stoppolni.
A mostani bejelentés után várhatóan napokon belül valahol 700-800 forint környékén lehet maximalizálva a tojás, míg a burgonyát 350 körül várhatjuk stoppolni.
A hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Kérdés, hatósági árak mellett ki fog importálni.
10 darab tojás átlagosan 723, 1 kiló kései burgonya pedig 352 forintba került idén szeptemberben.
Rendkívüli időpontra, szerdán 10-re hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely. A rezsi kapcsán a miniszter közölte: 2023. január 1-től sem emelkedik a rendszerhasználati díj.
Kormányinfót hirdettek szerdán 10 órára: vélhetően ekkor derülhet ki, hogy milyen termékek fognak bekerülni az árstop hatálya alá.
November hetedikén Nagy Márton, miniszter arról beszélt, napokon belül kiderülhet, a kormány milyen termékekre terjeszti ki az árstopot.
A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.
Úgy tűnik, mostanra unta meg az Agrárminisztérium, hogy egyre több üzlet vásárlóitól hallani, hogy bizony folyamatos készlethiánnyal szembesülnek.
Ahogy itthon, úgy külföldön is napról-napra egyre csak drágulnak az élelmiszerek. Ugyanakkor az élelmiszer-infláció mértéke itthon kiemelkedik az uniós mezőnyből.
Idegesek, és a kasszásokkal veszekednek a vásárlók az infláció miatt, azt pedig csak kevesen értik, hogy a hatósági árat máshol fizetik meg.
A hivatalos adatok szerint a kenyér és a sajt drágult leginkább az elmúlt egy évben.
Megkértünk három makrogazdasági elemzőt, hogy tippeljenek, mely termékeknél várhatóak a következő árstopok.
Egyelőre kérdés, mely termékek lehetnek érintettek egy esetleges árstopkiterjesztésnél, az viszont biztos, hogy bőven lehet válogatni a csúcsdrága termékek közül.
Egyes árucikkeik az október 15-én érvényes fogyasztói árai a hűségkártya használata esetén 2022. december 31-ig változatlanok.
Étolajból és kristálycukorból is nagy mennyiség jutott az üzletekbe, amelyeket egy magyar bűnszervezet milliárdos adócsalással juttatott be az országba.
Korábban már tudható volt, most meg is erősítették, hogy az év végig biztosan ársapkás lesz több élelmiszer és a benzin is.
Vajon mekkora segítség volt az élelmiszer árstop a magyar háztartásoknak? Kiderül a Pénzcentrum kutatásából.
Anglia és az Egyesült Államok árai után megnéztük, mennyibe kerülnek Németországban a mindennapi fogyasztási cikkek.
Maradnak az árstopok, a benzin és az élelmiszerek is ársapkások maradnak - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Ma délután egykor, vagyis szokatlan időpontban kerül sor az újabb kormányinfóra. Mivel kapcsolatban születhet bejelentés?