Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
Rendkívüli! Gulyás Gergely bejelentette: az összes árstop sorsa eldőlt, erre készülhetnek a magyarok
December 31-ig maradnak az árstopok, a benzin és az élelmiszerek is ársapkások maradnak - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
A háború energia-áremelkedéshez vezetett, ez inflációt hozott, megemelkedtek az élelmiszerek árai is. Annak érdekében, hogy megvédjék a magyar családokat, intézkedéseket hoztak még tavaly ősszel - kezdte Gulyás Gergely a szombati kormányinfót.
A rendkívüli helyzetre tekintettel december 31-ig meghosszabbítják az élelmiszer- és benzinárstopot, és a kamatstop is legalább fél évvel tovább fog tartani.
A rezsicsökkentést is az átlagfogyasztás szintjéig megtartják, fenntartják. Azt látják, hogy sokan bele tudnak férni az átlagba, emellett sokan elkezdtek spórolni is.
A kormány támogatási programot indít, erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter számolt be. Energiaintenzívnek az a kkv számít, ami a költségeiben a rezsiszámla a 3%-ot tette ki. Célzott programról van szó, a feldolgozóipar szereplőit segítik majd vele. Október elsejétől a következő év végéig tart, a cégek energiaszámláját a növekmény 50 százalékát fizeti ki a kormány, három hónapig. Beruházási támogatási programot is indítanak, az önerő támogatását tűzték ki célul.
Emellett még két másik programról is tárgyalt a kormány, amelyekről a következő hetekben dönt:
- Gyármentő-program: a kormány támogatja az energiaintenzív gyárak energiahatékonysági beruházását.
- Új munkahelyvédelmi programot indítanak, hogy a megugró energiaárak miatt ne legyenek tömeges elbocsátások.
Segítség a feldolgozóiparnak
Nagy Márton kérdésre válaszolva elmondta, hogy kb. 10 ezer, feldolgozóipari kkv-t érint a bejelentett program. Az első három hónap után majd eldől, folytatni kell-e a programot. Az uniós országok felénél van ilyen program, mindegyik az energiaköltségeket támogatja. A kormány most azt nézte, hogyan kell céloznia a támogatást, de nem az a lényeg, hogy mindenki nyakló nélkül kapja a pénzt. A legfontosabb a termelői szektor, épp ezért lőtték be a támogatási programot a feldolgozóiparra.
Van elég benzin
Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy az EU elvárásainak megfelelően a szükséges törvényeket már a jövő héten benyújtják. Ez azért fontos, mert így az ország hozzájuthat az uniós forrásokhoz, és a vállalásokat a kormány igyekszik teljesíteni, és azt szeretnék, hogy a kondicionálási eljárásoknak vége legyen. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette, hogy nem tart benzinhiánytól azért, mert marad a benzinárstop. Elismerte, hogy voltak kisebb fennakadások, de "mindenki tudott tankolni". Szerinte nem kérdés, hogy ez a jobb megoldás, az országnak vannak tartalékai.
A miniszter elmondta azt is, hogy az általános iskolákban a tervek szerint legalább 20 fok, a középiskolákban pedig legalább 18 fokos hőmérséklet lesz - de erről még hivatalos döntés nincs.
Ha megérkeznek az uniós pénzek, az önmagában garancia a pedagógusok bérrendezésére - tette hozzá Gulyás Gergely. A cél az, hogy gyorsan lezáródjanak az eljárások, hogy minél előbb jöjjön a forrás, és akkor amint lehet, a pedagógusok bérrendezése is megvalósuljon.
Jól állnak a gáztározók is
Egy másik kérdésre a miniszter a szankciókról szólt: 2010 óta már hat szomszédos országgal van interkonnektora Magyarországnak, szerinte az európai szankciók sok pénzt adtak Oroszországnak, nekünk pedig nagy gazdasági nehézségeket okoztak. Gulyás azt mondja, szerinte nem erről állapodtak meg EU-s körökben. A diverzifikált szankciókat Magyarország is támogatta, de az energiaszankciókat nem.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nagy Márton elmondta, hogy bár korábban többször beszélt az ársapkák eltörlésének szükségéről, ma mégis támogatta azt, hogy maradjanak az ársapkák. Szerinte most nem normális gazdasági környezet van, nem látják az inflációs fordulópontot, ezért van erre szükség. A véleményét egyébként fenntartja: előbb vagy utóbb szerinte biztosan ki kell majd azokat vezetni, de pontos időzítés kell ehhez, ami most nem lehetséges.
Egy másik kérdésre kiderült, hogy a hazai gáztárolók jól állnak: a töltöttségi szint 4,4 milliárd köbméter a földgáznál, ez 89 téli napra elegendő, ipari és háztartási fogyasztást is belevéve, csak háztartásokra nézve ez 185 téli napra elég - ismertette Gulyás. A tűzifahelyzetre nem tért ki, mert arról holnap az agrárminiszter fog beszélni, de annyit elmondott, amit legutóbb: a tűzifa hatósági áras lesz, és aki kér, kapni is fog belőle.
A döntésekről Orbán Viktor is beszámolt saját közösségi oldalán:
Döntöttünk. Az árstopokat december 31-ig, a kamatstopot június 30-ig meghosszabbítjuk. Nekünk Magyarország az első!
- írta a miniszterelnök.
címlapi kép: Máthé Zoltán - MTI
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








