Így húzzák le mesterien a magyar utazókat külföldi ATM-eknél: egy óvatlan pillanat, és megkopasztanak
A vakációzás során is indokolt a fokozott óvatosság, mert egy pillanat alatt megkopasztják az embert.
A vakációzás során is indokolt a fokozott óvatosság, mert egy pillanat alatt megkopasztják az embert.
Ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők.
A londoni székhelyű, világhírű épületeket tervező Arup vállalat egy deepfake csalás áldozata lett.
Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
A Magyar Posta elhatárolódik a "kamu csomagok" tartalmi ellenőrzésének felelősségétől - közölte a vállalat csütörtökön.
Egy 89 éves asszony 1,8 millió forintot akart levenni a számlájáról Debrecenben, négy férfit szeretett volna kifizetni bádogosmunkák miatt. A bank alkalmazottja értesítette a rendőrséget.
Nagyon sok jel árulkodhat arról, hogy feltételezhetően tisztességtelen szándékú vállalkozással állunk szemben.
A félrevezető levélben a Magyar Nemzeti Bank és több pénzintézet logója is szerepel, de ettől a levél még nem hiteles.
Összeszedtünk néhányat a leggyakoribb utazási csalások közül, amire feltétlenül figyelned kell!
Csalók élnek vissza az egyik legtapasztaltabb hazai HR tanácsadó vállalat nevével, munkatársainak profiljával.
Több tízezer forintot is legombolhatnak rólunk, ha kifizetjük az átverős csomag díját, pedig vagy semmit, vagy csak értéktelen vacakot kapunk.
A csalási kísérletek 2024-ben is folytatódnak. Fontos, hogy felismerjük az árulkodó jeleket, A CIB Bank összeállítsából mutatjuk, hogy mire érdemes figyelni és hogyan lehet kivédeni ezeket.
A telepített program segítségével a csaló láthatja az ügyfél informatikai és mobil eszközén lévő összes adatot.
A bűnözük már AI-alapú hangklónozást is bevetnek, ahol az áldozatok gyerekeinek hangját másolják, majd ezzel zsarolást próbálnak véghezvinni.
Az e-mailek valóban a Simple alkalmazást fejlesztő és üzemeltető OTP Mobiltól érkeztek.
Az idő csak telik, te pedig még mindig csóró vagy? - ilyen és ehhez hasonló üzeneteket hordozó "get-rich-quick schemes" tartalmakat járt körbe a CashTag eheti adása.
Magukat orvosnak kiadó, idős, beteg embereket megtévesztő csalókat ítélet el szerdán a Szombathelyi Törvényszék.
Fontos, hogy minél több felhasználó legyen tisztában ezekkel a csalási sémákkal, és legyen nagyon óvatos, amikor kapcsolatba kezd valakivel az online térben.
Nagyon durva ingatlanos rémtörténetek világítanak rá arra, mekkora bajba kerülhetnek a gyanútlan/jóhiszemű vevők.
Visszaéltek Tihanyi Péter, az RTL műsorvezetőjének személyazonosságával. A műsorvezető semmit sem tehet.