14 °C Budapest

Szabadságszámítás: így higgy az NGM iránymutatásának!

Pénzcentrum
2013. február 19. 15:43

Konkrét törvényi előírásra hivatkozás nélkül, tényként közli állásfoglalásaiban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a minimálbérnél nem kaphatnak kevesebb fizetést a munkavállalók, ha olyan hónapban mennek szabadságra, amelyben az átlagosnál kevesebb munkanap van. Szakértők szerint azonban semmilyen jogszabályi rendelkezés nem kötelezi arra a munkáltatókat, hogy kiegészítsék a legkisebb bér összegére a fizetéseket, ha a szabadságszámítási módszer miatt nem érnék el a bruttó 98 ezer forintot. A tárca korábban más kérdésben a Pénzcentrum.hu-nak adott válaszában hangsúlyozta: a tájékoztatók és iránymutatások nem bírnak jogilag kötelező erővel. Ugyanezt támasztja alá az Alkotmánybíróság egy, még 1992-ben hozott határozata is.

Szabályos pánik alakult ki a könyvelők, bérszámfejtők körében az elmúlt hónapokban amiatt, hogy január elsejétől új szabályok léptek életbe a szabadságon lévő dolgozókat megillető távolléti díj kiszámítására. Az év eleje eltelt több mint másfél hónap után is megosztottak a szakértők abban, hogyan kell értelmezni az új rendelkezéseket. Az egyik vitás kérdés továbbra is, hogy ki kell-e egészíteniük a  munkáltatóknak a minimálbéren alkalmazottak fizetését, ha az új számítási szabályok miatt pórul járnának akkor, ha rövidebb hónapokban mennek szabadságra.

Az új számítási metódust övező bizonytalanság eloszlatására módszertani segédletettett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Munkaügyi Hivatallal közösen. A közölt számítások is megerősítik, hogy a Pénzcentrum.hu írásaiban helyesen közölte a szabadságnapokra eső távolléti díjra, illetve a munkában töltött napokra jutó munkabér meghatározásra vonatkozó szabályokat.

KATTINTS!Itt a mentőöv a szabadság kiszámításához, az NGM is válaszolt

A segédletben bemutatott egyik példa szerint egy munkavállaló havi alapbére megegyezik a minimálbérrel, azaz 98 ezer forinttal, és 3 nap szabadságot vesz ki egy huszonkét munkanapos, illetve egy húsz munkanapos hónapban. A húsz munkanapos hónapban a munkavállaló bére a számítás alapján csak bruttó 96 817 forint lenne. Az NGM szerint azonban ebben a hónapban fel kell emelni a munkavállaló bérét a minimálbér mértékéig. A minisztérium állásfoglalásában nem nevezi meg, pontosan hol írja elő a munka törvénykönyve ezt a kötelezettséget.

A munka törvénykönyve azonban a minimálbérre vonatkozóan csak annyit ír elő a 136. § (1) bekezdésben, hogy "alapbérként legalább a kötelező legkisebb munkabért kell meghatározni". Az alapbér azonban nem egyenlő azzal a bérrel, amit az adott hónapban mindenképpen ki kell fizetni a munkavállalónak.

Számos olyan eset van, amikor jogszerűen kap a bruttó minimálbérnél alacsonyabb fizetést a munkavállaló. Ilyen eset például az, ha a dolgozó teljesítménybért kap, de a teljesítménye elmarad a 100 százalékos követelménytől, vagy ha igazolatlanul volt távol, és a minimálbérnél kisebb lehet a fizetés akkor is, ha elháríthatatlan külső ok miatt nem tudta a munkáltató a beosztás szerinti munkaidőben foglalkoztatni - érvelnek szakértők a különböző szakmai fórumokon amellett, hogy a munka törvénykönyve nem írja elő, hogy a kevesebb munkanapos hónapokban ki kellene egészíteni a kereseteket a minimálbér szintjéig. 

Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója szerint az útmutatóban szereplő felhívás ellenére sem kötelező kiegészíteni a kereseteket a minimálbér szintjére. "Az NGM megsérti a jogbiztonság elvét, amikor módszertani útmutatókban látens kötelezettségeket állapít meg a munkáltatók részére. Bár mindenképpen etikus, ha egy munkáltató az összeget kiegészíti a minimálbér szintjére, de ennek elmulasztásával semmilyen jogszabályt nem sért. A minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló jogszabályhelyek kizárólag az alapbér megállapítására vonatkoznak, vagyis arra, hogy a munkaszerződésben megállapított alapbér ennél kevesebb nem lehet" - hangsúlyozza közleményében a BDO Magyarország.

Az NGM is elismerte: a tájékoztatók és iránymutatások nem kötelezőek

A Pénzcentrum.hutavaly szeptemberben közölt egy írást arról, hogy mely esetekben tekinthető fiktívnek a vállalkozások által kibocsátott számla. (Az elmúlt években nagy vihart kavart, hogy az adóhatóság sorra tagadta meg az áfalevonást vétlen vállalkozásoktól egyebek között azokban az esetekben, amikor a beszállítójuk valamilyen szabálytalanságot követett el.) Kérdésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium adott támpontokat a könnyebb eligazodáshoz. A tárca válaszában hangsúlyozta: a tájékoztatók és iránymutatások nem bírnak jogilag kötelező erővel, hanem az adóalanyok számára jelentenek segítséget a jogkövető magatartás tanúsításához.

Alkotmánybíróság: ne vehessék át a jogi iránymutatások a jogalkotás szerepét

Az Alkotmánybíróság 1992-ben megvizsgálta egy jogi iránymutatás alkotmányosságát. A jogalkotásról szóló előző, 1987-es törvény még konkrétan szabályozta a jogi iránymutatásra vonatkozó előírásokat, például azt, hogy mely állami szerv adhat ki irányelvet, tájékoztatót, elvi állásfoglalást. Az Alkotmánybíróság kimondta: a jogalkotásról szóló, korábban hatályos törvény pontosan meghatározta a kibocsátható jogi iránymutatások, valamint a kiadásukra hatáskörrel rendelkező állami szervek körét, kibocsátásuk elé olyan tartalmi, hatásköri és eljárási korlátokat állítva ezzel, amelyek biztosítékot nyújthatnak arra, hogy a jogi iránymutatások ne vehessék át a jogalkotás szerepét. Ez a szabályozás egyúttal kizárta azt is, hogy az államigazgatás központi szervei más formában, más eszközökkel befolyásolják a jogalkalmazás gyakorlatát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jelenlegi kormány hivatalba lépése után szinte rögtön új jogalkotási törvényt fogadott el, amely viszont már nem szabályozza, hogy mely szervek, milyen jogi iránymutatásokat tehetnek közzé. Ennek ellenére például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általa kiadott tájékoztatók végén is rendre az Alkotmánybíróság 1992. évi határozatára hivatkozik, amikor közli, hogy a válaszlevelében részletezettek szakmai véleménynek minősülnek, kötelező jogi erővel nem bírnak.

Így járhatna jól a dolgozó és a munkáltató is

A segédletben bemutatott példák szerint a 22 vagy annál több munkanapos hónapokban szabadságra menő dolgozók jól járnának, mivel az alapbérüknél nagyobb fizetést tehetnének zsebre. Ez így is van abban az esetben, ha a szabadságnapokra járó távolléti díjat az egy órára járó távolléti díjra vonatkozó szabályok alapján határozza meg a munkáltató.

Ha viszont ezt a számítást vesszük alapul, akkor a munkáltatók rosszul járnak azokban a hónapokban, amelyekben 22-nél több munkanap, illetve fizetett ünnepnap van. Ilyen például a 23 munka-, illetve ünnepnapos január, május, július, augusztus, október -, illetve a 20 munkanapos, de 4 fizetett ünnepnapos december. Ezekben a hónapokban több bért kellene kifizetniük a munkáltatóknak, mint amekkora havi bérben megállapodtak a munkavállalóval. Ez jelentős bérköltség-növekedést eredményezhet a nyári, illetve a karácsonyi időszakban, amikor tömegesen szeretnének szabadságra menni a dolgozók.

Angyal József okleveles adószakértő szerint a Munka törvénykönyve egyszerűbb megoldást is kínál a távolléti díj meghatározására azoknál a munkavállalóknál, akiknek nem függ a fizetésük attól, hogy az adott hónapban mennyit dolgoztak, és egyenletes a munkaidő-beosztásuk, vagyis például minden nap 8 órát dolgoznak. Véleménye szerint a fix havibéres munkavállalóknál a törvény 149. § 1. bekezdés c pontját kellene alkalmazni, amely kimondja, hogy a "havi távolléti díj megegyezik az alapbérrel".

Kardkovács Kolos, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős helyettes államtitkára azonban korábban erre a felvetésre korábban azt reagálta, hogy az említett pontot csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a munkavállaló egész hónapban távol van.

Az adószakértő szerint viszont ez téves jogértelmezés, mivel a törvény ezen szakasza nem a távollét mennyiségére határozza meg a díjat, hanem a távolléti díj mennyiségegységére (órára, napra, hónapra) vonatkozik. Érvelését a következővel támasztja alá:

Nyilvánvaló, hogy egész hónapban a távolléti díj egy napra eső összege ugyanaz kell, hogy legyen. Ha a havi 100 ezer forintot kereső munkavállaló februárban (amikor 20 munkanap van) 19 napot szabadságon tölt, akkor az egy napra jutó távolléti díj összege 4 598 forint. Ha hó végén betelefonál a dolgozó, hogy a 20. napot is kiveszi szabadságnak, akkor az NGM álláspontja alapján a 20. napra már 5 000 forint (100 000/20) távolléti díj járna. Sőt visszamenőleg a 19 napra sem 4 598 forinttal, hanem a 149. § 1. bekezdés c) pontjának megfelelő 5 ezer forinttal lehetne számolni. Ez nyilvánvalóan nem lehet igaz - szögezi le az adószakértő.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm