2019. július 20. szombat Illés

Te is albérletben élsz? Ezt mindenképp tudnod kell a lakásodról

  • MTI
  • 2019. július 10. szerda 15:55

Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

A közleményben kifejtik: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.nyben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították, a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra, például az albérletre.

A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

Jelezte: "alapesetben" a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte: a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható. Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét - közölte a FBAMSZ.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,75 százalékos THM-el, és havi 85 891 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 80 439 forintos törlesztőt ígér a 2,66 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,70 százalékos THM is alacsony, 80 631 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a OTP Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS