12 °C Budapest

Ijesztő jelentés: 36 magyar betegedett meg a halálos vírustól

2018. február 20. 13:35

Azok után, hogy 2016-ra egy kanyarós eset sem jutott Magyarországon, 2017-re rögtön 36. Az emelkedéssel nem vagyunk egyedül, európai szinten 400 százalékos növekedés volt tapasztalható egy év alatt és 35-en hunytak el a megbetegedésben, amely oltással megelőzhető lett volna. További rossz hír, hogy Európában pont a szomszédunkban, Romániában és Ukrajnában volt tavaly a legrosszabb a helyzet.

Míg 2016-ban rekordalacsony számú, csupán 5273 kanyarós esetet regisztráltak Európában, 2017-re a négyszeresére pattant vissza az esetszám, és 21315 megbetegedést jegyeztek fel - írja közleményében az ENSZ égisze alatt működő Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája.

A betegség oltással megelőzhető, amennyiben a népesség 90-95 százaléka be van oltva a kanyaró ellen, akkor már a teljes társadalom védettnek számít, úgynevezett nyájimmunitás jön létre az IFL Science cikke szerint.

Ezzel szemben számtalan országban esik a beoltottak társadalmi részaránya, esetenként az oltóanyag hiánya (például az ukrajnai Kárpátalján) illetve a minden tudományos alapot nélkülöző elméletek terjedése miatt. Ezek közül az egyik legnépszerűbb, amely azt állítja, hogy a gyerekkori oltások autizmus spektrumzavarhoz vezethetnek, ám az ezt leíró kutatásról azóta kiderült, hogy egyszerű tudományos csalásról volt szó, és később vissza is vonták, ez persze nem akadályozza a vakcinaellenes csoportokat, hogy továbbra is terjesszék azt.

Magyarországon 2017-ben 36-an betegedtek meg, 2016-ban ezzel szemben még nem regisztráltak kanyarós esetet.

Minden új megfertőzött európai arra emlékeztet minket, hogy a be nem oltott gyermekek és felnőttek, függetlenül attól, hogy hol élnek, továbbra is ki vannak téve annak a kockázatnak, hogy elkapják a betegséget, majd továbbadják azoknak, akiket valamilyen oknál fogva nem lehet beoltani

- mondta el Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO Európáért felelős regionális igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy 35-en vesztették tavaly életüket a betegségben.

Ez egy akkora tragédia, ami egyszerűen nem fogadhatunk el

- fogalmazott a szakember.

A WHO célja, hogy egymillió emberre legfeljebb egy megbetegedés jusson évente, 2020-től pedig a hat régiójából öt rubeola- és kanyarómentes legyen. Magyarország szempontjából nem szerencsés, hogy Európában pont szomszédos országokban, Romániában és Ukrajnában a legrosszabb helyzet, ott sorrendben 288,1 és 107,4 eset jut egymillió lakosra. 

Ez Romániában 5562 esetet, míg Ukrajnában 4767 esetet jelent. A dobogó harmadik fokán Olaszország áll, ott 5006 megbetegedést regisztráltak 2017-ben.

Hazánkban ez az érték a 36 megbetegedéssel 3,2 volt 2017-ben. Az adatokkal kapcsolatban egy, a Pénzcentrumnak nyilatkozó háziorvos elmondta, hogy a hivatalos adatoknál valószínűleg jóval több megbetegedés történik, már csak azért is, mert a kanyarót nagyon könnyű elkapni, ráadásul az országok egészségügyi szervei sem jelentik le az összes esetet.

A kanyarót terjesztő vírus cseppfertőzéssel terjed, szobahőmérsékleten 1-1,5 nap után elhal a fertőzőképessége a hazpiatika.com cikke szerint. Egy 9-11 napos lappangási időszak után alakul ki a betegség azokban, akik megfertőződtek a vírussal és nem védettek a kanyaró ellen (azaz legtöbbször nincsenek beoltva).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A portál szerint a betegség klasszikus lefolyása esetén a lappangási időszak második felében már bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hurutos tünetek, hányás és hasmenés jellemző. Ezt követően 5-6 napig a hurutos tünetek megerősödnek, a torok, garat pirossá válik. A gyerek kerüli a fényt, közérzete rossz, jellemzően azt a benyomást kelt, hogy nagyon beteg. Ezen túl

megjelennek az igen jellegzetes nyálkahártya-tünetek: a szájban és a garat egészén úgynevezett nagyfoltú kiütés, a kisőrlő fogak magasságában pedig a szájnyálkahártyán az úgynevezett Koplik-folt, amely egy apróbb elemekből álló, grízszerű, sárgásfehér felrakódás

- írja cikkében a Házipatika.

Ezt követően jönnek a bőrkiütések, melyek előbb a fül mögött és a halántékon jelennek meg, majd az arc után lefelé terjedve lepik el az egész testet. Ezek a bőrelváltozások nem viszketnek, néhány nap után barnássá válnak. majd "korpázó hámlással" megszűnnek. A láz a kiütéses szakaszban végig magas marad, majd hirtelen szűnik meg.

A kanyaró legsúlyosabb szövődménye az agyvelőgyulladás lehet, de egyéb, ritkábban kialakuló idegrendszeri kórképek is kísérhetik a betegséget.

A Házipatika szerint azonban más szövődmények is kialakulhatnak, melyek közé tartozik a baktériumok által okozott "gége-, légcső-, tüdőgyulladás, hörghurut, valamint egyéb bakteriális fertőzések: középfül-, melléküreg-gyulladás, gyomor-bélhurut, szájgyulladás, kötőhártya-gyulladás, szívizomgyulladás" is. 

A betegségnek hatékony vírusellenes kezelése nincs, a portál szerint szövődmény nélküli esetben láz- és köhögéscsillapítással, sok folyadék fogyasztásával és ágynyugalommal lehet a tüneteket kezelni. Amennyiben baktériumok okoznak szövődményt, megfelelő antibiotikum fog alkalmazni a kezelőorvos.

Magyarországon egyébként kötelező a kanyaró elleni védőoltás, a gyerekeket 15 hónapos koruk után kell oltatni, emlékeztető oltást pedig 11 évesen, 6. osztályban kapnak. Azok a szülők, akik nem oltatják be a gyerekeiket nemcsak morális, de jogi értelemben is felelősségre vonhatók.

Ha találkozol egy oltáselennes szülővel és tennél egy szívességet a világnak azzal, hogy meggyőzd, hülyeség, amiben hisz, akkor ne a tudományos érvekkel próbáld meggyőzni, ez ugyanis a Dél-kaliforniai Egyetem kutatása szerint nem működik. Hatásos módszer lehet ugyanakkor, ha elmondod neki, hogy milyen szörnyű betegség a kanyaró, milyen tünetekkel járhat, és hogy van rá mód, hogy ettől megóvja saját gyermekét.

Borítókép: MTI Fotó / Nemes János

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem