Ennyivel kell beérniük a magyar nyugdíjasoknak, kismamáknak: mire elég ez?

2019. július 11. 14:31

2018-ban Magyarország GDP-jének 19,4 százalékát fordította szociális kiadásokra. Ez éppenhogy kevesebb, mint az OECD átlag, ám az összesíett listán még így is elég a középmezőnyre. Hiába azonban az egyáltalán nem elenyésző arányú kiadáshalmaz, korábbi adatokból úgy látszik, hogy a lakosok zsebében még így sem landol túl sok.

A legtöbb OECD országban általánosan magas a szociális kiadások mértéke. 2018-ban például az országok átlagosan a GDP-jük 20,1 százalékát költötték erre - derült ki az OECD frissen közzétett adataiból. Melyekből többek között kiderült az is, hogy

2018-ban Magyarország GDP-jének 19,4 százalékát fordította szociális kiadásokra.

Ezzel a számmal Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el az összesített listán, éppen az OECD átlag alatt. Amitől egyébként 0,7 százalékkal vagyunk elmaradva. A lista éllovasa toronymagasan Franciaország, ahol egyededül országként a GDP több mint harminc százalékát, jelen esetben 31,2 százalékát költötték szociális kiadásokra 2018-ban.

A listán az is látszik, hogy a különbségek óriásiak az elsők és utolsók között. Míg az élen lévő országok (pl. Belgium, Finnország, Dánia vagy Olaszország, Ausztria) 25-28 százalékot fordították GDP-jükből szociális kiadásokra, addig a sereghajtó (2018-as adatok alapján) Dél-Koreában ez a szám a 12 százalékot sem érte el. De például Írországban is csupán 14,4 százaléknyi GDP jutott erre a területre, míg Izlandon például 16. Csakhogy Európa két utolsóját említsük. 

Az adatokból tehát jól látszik, hogy a Magyarországon a szociális kiadásokra arányaiban átlagosan ugyanannyit költ, mint az összes OECD ország általában véve. Ez azonban úgy néz ki még mindig kevés, hiába lenne magasnak mondható ez a szám. Korábbi cikkünkben például a szociális támogatások egy részét, a családi támogatásokat vettük górcső alá, az Eurostat 2016-os adatai alapján. Ezekből kiderült, hoty 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

EU-s szinten az összes szociális kiadáshoz képest Magyarország kifejezetten sokat költ családtámogatásra, ugyanakkor  ha konkrét összegekkel számolunk, akkor kiderül, hogy egy főre a számítások már koránt sem ilyen rózsásak

Sőt, ez utóbbi adatot tekintve hátulról a 10. helyen végeztünk az Európai Unióban. Ahol egy főre átlagosan majd 224 ezer forintnyi családi támogatás jutott 2016-ban, míg Magyarországon kb. 85 ezer.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem