Az új variáns az elmúlt hónapban gyorsabban terjedt, mint bármely más jelenleg cirkuláló típus

Messze Budapesten történt a legtöbb zseblopás 2020-ban Magyarországon. Csak a fővárosban több mint 2500 ilyen bűncselekményt regisztráltak a hatóságok. Kiderült, hogy 18 éven aluliak sérelmére is a fővárosban követték el a legtöbb ilyen lopást. Mutatjuk, milyen módszerekkel dolgoznak a zsebesek, és hogyan lehet hatékonyan védekezni ellenük.
Érezhetően visszavetette Magyaroszágon a zseblopások számát a koronavírus-járvány. A PRE-STAT bűnügyi adataiból ugyanis az derült ki, hogy mialatt a 2020-at megelőző években 4 ezer, vagy annál is több ilyen bűntettet regisztráltak - 2013-ban még 10 303 darabot -, addig a járvány első évében 3000 alá esett a zseblopások száma.
Az esetszám egyébként 2015 óta drasztikus csökkenésben volt, egyedül 2019-ben követtek el több zseblopást itthon, mint az azt megelőző évben.
Érdekesség, hogy a hatóságog külön vezetik a 18 éven aluliak sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Ez a mutató is jó ideje csökkenést mutat, a járvány évében pedig egészen 100 alá csökkent az esetszám.
Ami a területi bontást illeti, talán nem meglepő, hogy a legforgalmasabb, és a legtöbb lakossal rendelkező Budapesten történt a legtöbb zseblopás 2020-ban, szám szerint 2511 darab. A többi megyében még a 100-at sem érte el a regisztrált esetszám. Második helyen Pest megye áll 82 zseblopással, ami szintén nem meglepő, az viszont váratlan, hogy a dobogó harmadik fokára egy nyugat-magyarországi megye, Győr-Moson-Soprton állt fel 65 esettel.
A lista másik végén Békés és Hajdú-Bihar áll 6-6 zseblopással, abban az évben Fejérben, Tolnában és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyaránt 8 ilyen bűncselekmény történt, míg Komárom-Esztergomban és Vasban 9 darab.
A 18 év alattiak sérelmére elkövetett zseblopások esetében is ugyanez a dobogó alakult ki: a fövárosban 78, Pest megyében 4, Győr-Moson-Sopronban pedig 3 eset történt. Ellenben 7 megyében egyáltalán nem zsebeltek ki 18 év alattit, másik hét megyében pedig csak egy-egy ilyenről számolnak be a hatóságok.
Ilyen módszerekkel dolgoznak a zsebesek
A problémára a rendőrség is rendre felhívja a figyelmet, korábban össze is szedték, milyen változatos módszerekkel dolgoznak a zsebtolvajok.
Lökdösődés, tülekedés: Közlekedési eszközökre történő fel-, illetve leszálláskor lökdösődni, tülekedni kezdenek, és a szoros testi érintkezést kihasználva próbálják elemelni a pénztárcákat, egyéb értékeket.
Álcázó tárgy: Egyesek kezükben álcázó tárgyat (reklámszatyrot, újságot, kabátot, pulóvert stb.) tartanak, és annak takarásában igyekeznek a táskák, zsebek tartalmát átkutatni, vagy társaik mozdulatait fedezni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Zsebre dugott kéz: Látszólag zsebre dugott kézzel állnak a kiszemelt áldozat mellett, miközben saját kivágott zsebükön keresztül a kabátjukból kinyúlva kezdenek a potenciális sértett táskájában keresgélni.
Láthatóság, könnyű célpont kihasználása: A vállon hordott vagy a földre helyezett táskából, kosárból, illetve a ruházat külső zsebeiből kiveszik a kinézett tárgyat. A zsebtolvajok könnyű prédának tartják a cipzáras, mágneszáras táskákat, míg a csatos kivitelűvel nehezebben boldogulnak.
A hatóságok kiemelték, hogy a zsebtolvaj soha nincs egyedül. A legtöbb esetben a bűnelkövetők munkamegosztásban tevékenykednek:
- Elterelő: Eltereli az áldozat figyelmét.
- Fedező: A potenciális áldozat mellett eltakarja a tolvaj kezét.
- Jelző: Kiszűri a tömegből azokat, akik figyelik őket.
- Értékmentő: A lopást követően a helyszínről eltünteti a megszerzett tárgyakat.
Annak érdekében, hogy megvédjük magunkat a zsebtolvajoktól, a rendőrség azt tanácsolja, hogy fokozottan figyeljünk értékeinre, ha tömegben tartózkodunk - ajánlott a válltáskát magunk előtt tartva közlekedni.
A külső zsebekben ne tartsunk okmányokat, értékeket, és ne tegyük egy helyre a pénztárcát, az okmányokat, a lakáskulcsot, mobiltelefont!
Ha vásárolunk, a boltban válogatunk, sose tegyük a táskát, pénztársát a földre, bevásárlókocsiba. Emellett, ha a fentiek alapján gyanúsan viselkedő személyeket látunk, akkor ellenőrizzük az értékeinket. Amennyiben pedig tetten érjük a tolvajt, kérjünk segítséget, értesítsük a rendőrséget.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


