A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Közel 4 évtizeddel ezelőtt édesapja kezdett el méhészettel foglalkozni, majd az idők folyamán családi vállalkozássá nőtte ki magát az Ezercsepp Méhészet. Vándorméhészetként az ország különböző pontjaira utaznak begyűjteni méhcsaládjaikkal a nektárt, mellette pedig egész évben értékesítik mézkülönlegességeiket. A HelloVidék megkereste Vízvári Renátát, hogy segítsen válaszaival, hogyan kell elképzelni egy méhész egész éves munkáját és a jelenlegi időkben milyen nehézségekkel néz szembe az ágazat.
Megemelkedett a méz iránti kereslet a gyógyászati hatása miatt, a náthás megbetegedések kezelésében - mondta Vízvári Renáta.
- fejtette ki a méhész. A HelloVidék interjújából az is kiderül, hogy érdemes lenne-e méhészettel foglalkozni akkor is, ha nem lennének ágazati támogatások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








