4 °C Budapest

Önkéntes kijárási korlátozására szólították fel a lakosságot az olasz orvosok

MTI
2020. október 16. 20:01

Az olasz orvosszövetség arra kért mindenkit, hogy az egészségügy működőképességének fenntartása érdekében csak munkavégzés és tanulás céljával hagyják el otthonukat.

Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma meghaladta a tízezret pénteken. A házi orvosokat is tömörítő szakmai szövetség (Fimmg) felhívása szerint az olaszok azonnal és önkéntesen tekintsék érvényesnek a kijárási korlátozást.

"A számok aggasztóan emelkednek, minden eszközzel korlátozni kell a fertőzés terjedését, a munkavégzés és az iskolába járás mellett minden más tevékenység, mozgás felesleges, vagyis feláldozható" - olvasható a Fimmg közleményében.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter komolynak nevezte a helyzetet: "Nem lehet alábecsülni azt, ami egész Európában zajlik, nem szabad elhallgatni a helyzet súlyosságát" - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a kedden életbe léptetett országos korlátozásokat egyenlőre csak helyi szinten szigorítják, ahol a fertőzés terjedése túllépi az egyes reprodukciós értéket.

A kormányerő Demokrata Párt (PD) azonban az óvintézkedések azonnali és általános szigorítását sürgette a franciaországihoz hasonló kijárási tilalommal akár már a hét végétől. A húsz tartomány felében megteltek a Covid-19 betegeknek fenntartott intenzív ágyak. A római járványközpont Spallanzani kórházban és Nápoly kórházaiban már kizárólag koronavírus-fertőzötteket fogadnak, minden más kezelést és orvosi beavatkozást felfüggesztettek.

Tavasszal valamivel több mint ötezer volt az összes betegnek fenntartott intenzív helyek száma az országban, azóta ez 6628-ra emelkedett, de még további ezerhatszázra lenne szükség. Az egész országban már csak ezerötszáz lélegeztető-gép áll rendelkezésre. Campania régió elnöke, Vincenzo De Luca október végéig leállította az alig egy hónapja újraindított oktatást az óvodáktól az egyetemekig. Betiltotta az összejöveteleket köztük az esküvőket és a lakásokban rendezett találkozókat.
"Erős fellépésre van szükség, a félmegoldások nem szülnek eredményt" - jelentette ki De Luca, aki ellen pedagógusok és tanárok tüntettek a nápolyi utcákon. Campaniában pénteken 1261 új beteget szűrtek a korábbi 1100 után.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Lombardia vezetője, Attilio Fontana bejelentette, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák visszaállnak az online oktatásra. A diákok otthontartása a tömegközlekedés terheltségét kívánja csökkenteni. Fontana hozzátette, hogy a vendéglátóhelyek este tíz órás bezárására készülnek. Kritikusnak Milánóban és térségében tartják a helyzetet, ahol a reprodukciós ráta túllépte a kettes értéket. Az egymilliós városban regisztrálják a régió betegeinek felét. Ismét bezárt a város operaháza, a Scala. Egész Lombardiában 2419 új beteget szűrtek pénteken.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint egy nap alatt országosan 10 010 új fertőzöttek szűrtek a korábbi 8804 után. Az új betegek száma negyedik napja több mint ezerrel emelkedik. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 107 ezret, kórházban több mint hatezren vannak, az utóbbi egy nap majdnem négyszázzal emelkedett a számuk. Egy nap alatt ötvenöt beteg halt meg a korábbi 83 után, a halottak száma 36 ezer felett van.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 8. 17:30
Pár napja még úgy volt, hogy 72 milliárd dolláros ajánlatával a Netflix megnyerheti a Warner Bros. D...
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 9. kedd
Natália
50. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?