Rengeteg baleset otthon éri az embereket: így óvd a pénzed, ha veled is megtörténik

2020. március 31. 11:01

A koronavírus miatti veszélyhelyzet bevezetése óta szinte mindenki lényegesen több időt tölt otthonában. Mivel a statisztikák szerint normál körülmények között is a balesetek mintegy 50 százaléka a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik, ezt a várhatóan még hosszú hónapokig tartó speciális időszakot kiemelten célszerű balesetbiztosítási védelemmel átvészelni. A balesetbiztosítások megkötése ráadásul nem igényel személyes jelenlétet.

Bár az emberek többsége - gyermek és felnőtt egyaránt - otthon érzi magát a legnagyobb biztonságban, a biztosítók statisztikái évről évre arról tanúskodnak, hogy a balesetbiztosítási térítéseknek a felét otthoni balesetekre fizetik ki. A háztartási balesetek többsége esésből, zuhanásból adódik, de jelentős részarány képviselnek az égésből, vágásból, szúrásból származó sérülések is. A halálesetek alakulása is beszédes: míg közlekedési balesetben tavaly 530 személy vesztette életét, addig otthonukban három-négyszer annyian, több mint 1700-an szenvedtek végzetes balesetet.

Az otthon eltöltött idő megnövekedése növeli a háztartási balesetek kockázatát is. A családoktól különös figyelmet igényelnek a bezártság miatt a szokásosnál is aktívabb gyermekek, valamint az ilyenkor sorra kerülő nagytakarítások, kisebb-nagyobb átalakítások során fellépő problémák is. A balesetbiztosításon azért sem érdemes spórolni, mert az igen kedvező díjszinten megköthető: egy négytagú család már havi 5-6 ezer forintért is akár tízmilliós térítési fedezetet szerezhet. Ehhez az önkéntes vagy kényszerű karantén szabályait sem kell felrúgni: a balesetbiztosításokat számos alkuszcég távtanácsadás útján is meg tudja kötni ügyfeleinek - írja közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Milyen a megfelelő balesetbiztosítás?

Balesetbiztosítást igen eltérő térítési limitekkel lehet kötni. A megfelelő védelem alsó határának azt tekinthetjük, ha a haláleseti és a rokkantsági térítés szintje legalább 10 millió forint

- magyarázza Sebestyén András, a FBAMSZ elnökségi tagja. -A térítések köre is igen eltérő lehet az egyes konstrukcióknál. Előfordul, hogy csupán a hagyományos értelemben vett sérülésekre fizet a biztosító, másutt például speciális sportsérülések is szerepelnek a fedezeti körben. Fontos elem a kapcsolódó kórházi térítés, és életbevágó szempont is lehet, hogy a biztosítás keresőképtelenség esetén fizet-e egyösszegű térítést: ennek megfelelő mértéke a nettó fizetés minimum egy-másfél havi összege."

Bár számos gépjármű- lakás- vagy bankkártyabiztosítás kiegészítő elemként tartalmaz balesetbiztosítást, ezek többsége csak minimális, névleges térítést nyújt. Meglétük mellett is érdemes önálló balesetbiztosítást kötni, mivel baleset esetén a különféle balesetbiztosítások térítései összeadódnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyerekeknek is kell kiegészítő védelem

Általános Gyermek- és Ifjúsági Balesetbiztosítás néven az állam minden 18 év alatti gyermeknek ingyenesen biztosít balesetbiztosítást. Ez azonban igen alapszintű szolgáltatás, miközben a baleseti halálra, illetve a balesetből fakadó maradandó egészségkárosodásra is csupán 200, illetve 300 ezer forintot térít, egy csonttörés esetén mindössze 3000 forint a kifizetett összeg. A magasabb térítési limiteket csakúgy, mint a nem maradandó hatású balesetekre vagy a kapcsolódó kórházi költségekre vonatkozó fedezeteket csakis további kiegészítő balesetbiztosítás megkötésével tudjuk elérni.

2018-ban Magyarországon 650 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak számon. A további kockázati biztosításokba épített kiegészítő baleseti védelmi elemeket, valamint a munkáltatók által megkötött csoportos biztosításokat is figyelembe véve ma Magyarországon összeségében a lakosság mintegy 15 százaléka rendelkezhet valamilyen mértékű balesetbiztosítási védelemmel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 18:27