A hanghívások mellett mobilnetet használó feltöltőkártyások számára kialakított új kínálat skálája rendkívül széles.
Egy hét alatt kategóriájában Magyarország legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát a MABISZ január 8-án elindított digitális kárbejelentője, amely az ekar.hu oldalról tölthető le. Rengeteg autós jött rá arra, hogy egyszerűbb az élet az alkalmazással.
Mind az androidos, mind pedig az iOS platformon napok alatt a legnépszerűbb magyarországi alkalmazássá vált a múlt héten elindított digitális kárbejelentő, amelyet egy hét alatt több mint 62 ezren töltöttek le. Néhányan sajnos már használni is kényszerültek: a biztosítókhoz közel ötven, balesethez kötődő kárbejelentés érkezett ezen a csatornán. Az egyik társaság közleményben jelezte, hogy az egyik, kisebb koccanáshoz kapcsolódó ügyet 24 órán belül sikerült rendezni, a kártérítés összege az ügyfél számlájára került.
Korábban a Pénzcentrum is foglalkozott az applikációval. Ide kattintva elolvashatod, milyen egyszerűen lehet használni!
Az applikáció értékelése az áruházakban 4-es feletti átlagot ért el, a problémamentes felhasználók aránya 99,8 százalék. A MABISZ ugyanakkor folyamatosan értékeli a beérkező észrevételeket és ezek alapján napokon belül megjelenik az 1.0.1-es verzió.
Az eddigi kérdések, megjegyzések nyomán a MABISZ szerint érdemes felhívni a figyelmet az alábbiakra:
A digitális kárbejelentő az ekar.hu oldalról tölthető le. Figyeljünk oda, hogy az alkalmazás áruházak kínálatából ezt az applikációt töltsük le, mert csak ezzel a bejelentővel vannak összehangolva a magyarországi biztosítók informatikai rendszerei. Keresésnél a kulcsszó: e-kárbejelentő.
A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt továbbra is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez. Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével azonban a káresemény jóval egyszerűbben és gyorsabban bejelenthető, az elküldést követően a biztosítók azonnal megkezdhetik az ügyintézést. Ám azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem használható (pl. külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), a hagyományos papír alapú kék-sárga nyomtatványra lesz szükség.
Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést. Az E-kárbejelentőt csak két ismert magyar rendszámmal lehet használni.
A beküldést követően a bejelentést a rendszer véglegesíti, annak adatait egyik résztvevő fél sem módosíthatja. Hibás adat beküldése esetén annak korrigálását az illetékes biztosítótól lehet kérni a kárrendezési eljárás során, vagy a felek kitölthetnek egy teljesen új elektronikus kárbejelentőt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével kitöltött kárbejelentést a felelősként megjelölt fél biztosítója részére, ha vitatott a felelősség, mindkét érintett biztosító részére küldi meg a MABISZ.
Ha a bejelentő felek 72 órán belül nem kapnak visszajelzést a biztosítótól, ennek tényét a biztosító részére haladéktalanul jelezni kell, a bejelentő készülékén elmentett bejelentés hagyományos módon történő továbbításával.
A biztosítók a biztosítási dokumentumokon (pl.: díjigazolás, zöldkártya) január elejétől kezdve folyamatosan a QR-kódokat helyezhetnek el, és így küldhetik majd ki azokat ügyfeleiknek. A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amely a szerződő és a biztosított gépjármű legfontosabb adatait tartalmazza egyszerűen beolvasható formában. Célja a kitöltési folyamat meggyorsítása, használata pedig nem nélkülözhetetlen, a kárbejelentés ennek hiányában is megtehető.
Az alkalmazás jobb felső sarkában található menüben lehetőség nyílik adataink előzetes beolvasására és elmentésére (Menü/Személyes adatok/Gépjármű és szerződés adatok/Új gépjármű/Biztosítási QR kód beolvasása).
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








