21 °C Budapest

Nem törődtek semmivel, úszott a család teljes vagyona

Pénzcentrum
2013. február 4. 05:12

Ma Magyarországon a lakócélú ingatlanok nagyjából háromnegyede van biztosítva, ám a helyzet korántsem nevezhető megnyugtatónak. A biztosítással rendelkezők körében is gyakori ugyanis, hogy nem megfelelő konstrukciót választanak, illetve hagyják elévülni korábban jól pozícionált biztosításukat. Az alulbiztosítottság gyakran annak a következménye, hogy az ügyfelek nagy része nincs teljesen tisztában a téma alapjaival. Pedig a lakásbiztosítás szabályai könnyedén elsajátíthatók.

A hazai lakásbiztosítási piacon évek óta jellemző 70-75 százalék körüli lefedettség csak kis mértékben marad el a nagyobb nyugat-európai országokra jellemző 75-85 százalék közötti értékektől, közép-kelet európai viszonylatban pedig mindenképpen jónak mondható. Bár a fenti számok azt mutatják, az emberek egyre inkább felismerik annak szükségességét, hogy tudatosan gondoskodjanak otthonuk biztonságáról és figyeljenek értékeikre, az alulbiztosítottság kérdése még mindig komoly problémát jelent.

A hitelválság és a gazdasági körülmények romlása mind több embert szorít rá a spórolásra - a többi között a lakásbiztosításban is. A tapasztalatok így azt mutatják, hogy az alacsonyabb biztosítási díj érdekében sokan a valósnál kisebb értékekre kötnek biztosítást és csak kár esetén szembesülnek azzal, hogy a kártérítés felső határát jelentő biztosítási összeg nem elegendő a károk fedezetére. Ráadásul az is gyakori, hogy az ingatlantulajdonosok nem fektetnek kellő hangsúlyt meglévő biztosításuk aktualizálására, így néhyány éve kötött biztosítások már nem nyújtanak megfelelő fedezetet. Éppen ezért már a szerződéskötéskor ügyelni kell az alulbiztosítottság elkerülésére, s ebből a szempontból nem árt a szerződésünket évente felülvizsgáltatni.

Az alulbiztosítottság gyakran annak a következménye, hogy az ügyfelek általában nincsenek tisztában az alapokkal. Pedig a lakásbiztosítás szabályai könnyedén elsajátíthatók. Az első lépés mindig az ingatlan és az ingóságok értékének a meghatározása; itt a szabály, hogy ingatlan esetében az újjáépítési, ingóság esetében pedig a pótlási értéket kell figyelembe venni. Egy nagyobb kár esetén ugyanis a piaci érték nem irányadó, a biztosítónak azt az összeget kell térítenie, amelyből az adott ingatlan újra felépíthető, illetve az ingóság újra beszerezhető.

Mindazonáltal a legkörültekintőbb módon megkötött biztosításokat is legalább évente egyszer érdemes felülvizsgálni, különös tekintettel arra, hogy milyen változások következtek be. Ha az ingóságok értékét érintő változás történik, például egy nagyobb értékű vagyontárggyal, mondjuk egy 3D LED-tévével gazdagodik a tulajdonos, vagy - az ingatlant illetően - bővítést végzett (tipikus eset, ha hozzáépített az ingatlanához, leszigetelte a házat, vagy speciális üvegre cserélte le nyílászáróit), akkor a biztosítási védelem mindenképpen felülvizsgálatra szorul.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Igaz ugyan, hogy az értékkövetés érdekében, azaz hogy a kár esetén fizetett kártérítés az évek múlása során is fedezze a helyreállítás költségeit, a lakásbiztosítások biztosítási összegei és díjai minden évben a biztosítási feltételekben meghatározott indexálási mód szerint változnak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az indexálás csak az árszínvonal változásokhoz igazítja a biztosítási összegek mértékét, tehát, ha az ingatlant korszerűsítik, bővítik, vagy például új ingóságok kerülnek bele, a biztosított vagyontárgyak értéke megváltozik. S, bár a szerződések automatikusan megújulnak, amennyiben azokat az ügyfél írásban nem bontja fel, a fedezetet már nem biztos, hogy megfelelő mértékű lesz.

Lakásbiztosítási 1x1

  • A jó lakásbiztosítás kincset ér, kötésnél ne elsősorban az ár döntsön, hanem hogy mire van szükségünk, illetve, hogy adott árért mit kapunk!
  • Biztosítás kötésénél pontosan határozzuk meg az értéket, nem a piaci, hanem a újjáépítési /pótlási érték számítson!
  • Évforduló előtt tekintsük át az elmúlt év vagyongyarapodását! Milyen új ingóságokra tettünk szert, gyarapodott-e az ingatlan! Ha igen, ezt vezessük át a szerződésünkbe!
  • A számlát új vagyontárgy vásárlásáról őrizzük meg!

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm