17 °C Budapest

12 millió maszkot vár Budapest: mutatjuk, mikor érkezik a szállítmány

MTI
2020. április 1. 14:15

Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. A tárcavezető kifejtette: a világjárvánnyal szembeni védekezés egyik frontja az egészségügy. Az egészségügyi védekezés nagyon fontos fokmérője, illetve előfeltétele, hogy a megfelelő számú és a megfelelő minőségű védőfelszereléssel rendelkezzenek az orvosok és az ápolók - közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: komoly jelentősége van annak a szerdai szállítmánynak, amelyet összesen hat repülőgép hoz Budapestre. A gépeknek a fedélzetén 12 millió maszk van, emellett pedig egy komplett gyártósor, amely biztosítani fogja a maszkok folyamatos utánpótlását az elkövetkező hetekben, hónapokban. Hangsúlyozta: mindemellett 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt is Budapestre szállítanak repülőgépek, ezeket természetesen az egészségügyi dolgozók használhatják az elkövetkező időben a járvány elleni harcban.

A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a következő napokban több mint tíz repülőgépet várnak Magyarországra, hogy lélegeztetőgépeket és a védekezéshez szükséges eszközöket, maszkokat, arcvédőket, szemüvegeket, kesztyűket hozzanak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 10:53
Az Otthon Start programot felülvizsgálja a kormány. Egyes várakozások szerint szigorodhatnak a felté...
Holdblog  |  2026. október 15. 07:48
Móricz Dani húsz év után megválik a befektetési igazgatói pozíciójától, Pekár Dávidnak adja át a vez...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?