Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Tanulságos eredménnyel zárult a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. idei közlekedésbiztonsági online felmérése. Az immár harmadik alkalommal indított közvélemény-kutatás ez alkalommal kifejezetten két témakörre, a gyorshajtásra és az elsőbbség meg nem adására koncentrált. Összesen közel négyezren osztották meg tapasztalataikat, véleményüket a kérdőív keretében.
Ha néhány közlekedőt sikerült elgondolkodtatnunk, vagy akár egy balesetet is sikerült megelőznünk, már megérte elindítanunk az idei közlekedésbiztonsági felmérésünket – mondta el dr. Bozóky Alex, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója. Hozzátette: „az általánostól eltérő, inkább provokatív kérdésekkel a hazai közlekedési morál felmérésén túl azt szerettük volna elérni, hogy az emberek végiggondolják saját közlekedési szokásaikat, és az is volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmüket olyan – sokszor balesetveszélyes – helyzetekre, szempontokra, amelyekre valamilyen oknál fogva nem feltétlenül gondolnak.”
A felmérés idén is érdekes, elgondolkodtató eredménnyel zárult. A kitöltők 84 százaléka szerint egyre több a gyorshajtó a hazai utakon. A válaszadók 55 százaléka egyértelműen veszélyesnek tartja a sebességtúllépést, 44 százalékuk szerint pedig ez a közlekedési helyzettől vagy a gyorshajtás mértékétől függ.
A felmérésben résztvevők kétharmada azért tartja veszélyesnek a gyorshajtást, mert a váratlan helyzetek korrigálása sokszor még a megengedett sebességgel közlekedve is nehézséget okozhat akár a legjobb vezetőnek is (61 százalék), és mert a gyorshajtó veszélyezteti nemcsak a saját, hanem mások testi épségét, vagy akár az életét is (67 százalék). Ennek ellenére a kérdőívet kitöltők több mint kétharmada (68 százaléka) ismerte el, hogy valamilyen gyakorisággal szokott gyorsan hajtani. Minden negyedik válaszadó pedig bevallotta, hogy szokott időnként más autókra „rátapadva” vezetni.
Az elsőbbség megadása tekintetében valamivel jobban állunk, a résztvevők 99 százaléka – a saját bevallása szerint – minden közlekedési helyzetben, ahol a KRESZ szerint az másnak jár, megadja az elsőbbséget, mert tudja, hogy balesetveszélyes helyzetet is előidézhet, ha nem így tesz. A stoptáblánál viszont már nem áll meg mindig mindenki, a válaszadók 43 százaléka előfordul, hogy csak lassít, ha jól belátható az út.
Talán tanulunk a hibáinkból: a felmérésben résztvevők 98 százaléka mondta azt, hogy ha gyorshajtás, vagy akár az elsőbbség meg nem adása miatt majdnem balesetet szenved, végig szokta gondolni, mit kellett volna másként csinálnia, hogy ne alakuljon ki veszélyes közlekedési helyzet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanakkor a bosszantó közlekedési helyzetekre történő reagálás tekintetében bőven van még min gondolkodni: nagyjából minden harmadik közlekedő vallotta be, hogy nem tud kulturáltan reagálni ilyen esetekben, dühöng, káromkodik, dudál, vagy éppen "csak" mutogat, hogy kiadja a feszültséget magából. A többiek (69 százalék) igyekeznek higgadtak maradni, mert tudják, hogy az agresszív viselkedés csak további agressziót szül.
A válaszadóknak mindössze harmada (37 százaléka) nem volt még résztvevője (okozója vagy elszenvedője) balesetnek, ugyanakkor azoknak, akik érintettek voltak valamilyen módon balesetben, 64 százaléka mondta azt, hogy a balesetet követően óvatosabban közlekedett.
A NÚSZ Zrt. közlekedésbiztonsági kérdőívét 2024. május 16. és május 31. között lehetett kitölteni. A nem reprezentatív, online felmérésben legnagyobbrészt városban élő, jogosítvánnyal rendelkező, és legalább hetente többször, de inkább naponta a volán mögé ülő közlekedő vett részt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







