A hajóállomáson koncertek, családi programok, kézműves foglalkozások, történelmi bemutatók és gasztronómiai kínálat vár, augusztus 20-án pedig Kovács Kati koncertje és tűzijáték is lesz.
Balaton irányából Budapest felé utazott egy magyar férfi családjával közel négy évvel ezelőtt, amikor megálltak tankolni egy benzinkúton. Ekkor az autó motorja váratlanul leállt, majd felvillantak a hibajelzések, és füstölni kezdett a kocsi- emlékszik vissza a Blikk.
Négy évvel ezelőtt a Balaton irányából Budapest felé utazott egy magyar férfi családjával, amikor megálltak tankolni egy benzinkúton. Az autó motorja váratlanul leállt, majd felvillantak a hibajelzések, és füstölni kezdett a kocsi.
Nagy lángoszlop lövellt ki a motortérből, de szerencsére még időben ki tudtunk szállni. A kúton dolgozó férfi tucatnyi tűzoltókészüléket használt el, végül a tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat, de addigra már a fél kocsi megsemmisült
– magyarázta a lapnak István, hogy mi történt. 2019-ben már járt szervizben az autójával az autó tulajdonosa, mert akkoriban olvasott arról, hogy több olyan kocsi is kiégett, amelyek motorjainak megegyezett a sorozatszáma az ő gépjárművével. Végül a férfi kapott egy hivatalos levelet a gyártótól, amiben felhívták a problémára a figyelmet, és kérték, vigye vissza a járművét, hogy kicseréljék az alkatrészt.
A férfi nemrég úgy döntött: pert indít a BMW Németországgal szemben. István jogi képviselője elmondta, hogy a szakemberek egyértelműen megerősítették a BMW által levélben kiküldött problémát, ami miatt az ügyfelem korábban bevitte a kocsiját átvizsgálásra – magyarázta a Blikknek dr. Gulyás Krisztián. Majd hozzátette , hogy hét és félmillió forintos igényt terjesztettek elő a bíróságon. A BMW Németországot is megkeresték az ügyben, a válaszukat közölni fogják.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







