Nem indul túl biztatóan az új hét, hétfőn országszerte sok felhőre és többfelé esőre készülhetünk.
Sokan indulnak autóval nyaralni idén nyáron, magyarok tömegei veszi délnek az irányt a Balaton, vagy az Adria felé. Érdemes azonban nem csak a családot, de az autót is felkészíteni a hosszú útra, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek bennünket útközben.
Mindenképpen plusz figyelmet igényel indulás előtt az autó megfelelő karbantartása, hiszen ha valami épp út közben romlik el, és a jármű külföldön mondja fel a szolgálatot, bizony kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Bár a casco biztosítás is tartalmazhat autós segítségnyújtási szolgáltatást, de ha nem rendelkezünk cascóval, vagy az nem tartalmaz ilyen jellegű szolgáltatást, komoly bajba kerülhetünk.
A családok rendszerint megtömik az autót, ha nyaralni készülnek, a nagyobb tömeg pedig nagyobb terhelést is jelent az autó fékrendszere számára. Ebből kifolyólag nyilván jobb, ha ez is rendben van. A mindennapok során is természetesen kiemelten fontos, hogy megfelelő állapotú fékbetétekkel és féktárcsákkal rendelkezzen a járművünk, de egy utazás akkor is jó apropó az ellenőrzésre – javasolják a Provident által megszólaltatott szakértők.
Amennyiben a gumiabroncs barázdáinak a mélysége eléri a 4 mm-et, az már jelentősen megnöveli például a vízen csúszás veszélyeit. Arra is figyeljünk természetesen, hogy a kopás mértéke nem mindenhol lesz egyforma! Aztán folytassuk azzal, hogy az utazást megelőzően leellenőrizzük a kerékben a nyomásértéket, ez ugyanis szintén kiemelten fontos a biztonságos kormányozhatósághoz és az optimális üzemanyag-fogyasztáshoz.
Az utánfutóknál, lakókocsiknál a vontató járműhöz hasonlóan nem maradhat el az abroncsok ellenőrzése. Mivel ezek az eszközök nincsenek rendszeres mozgásban, abroncsaikat is másképpen kell kezelni, mint egy naponta közlekedő járművét. Természetesen a pótkocsi abroncsok nyomásértékeit is állítsuk be, a rajta szállított teher tömegéhez igazodva.
Nyáron kifejezetten kellemetlen, de már tavasszal is gondot okozhat, ha nem megfelelő az autónkban a hűtőfolyadék szintje. Ellenőrizzük indulás előtt, lehetőség szerint hideg motornál, hogy pontosan hol áll a folyadék szintje. A hűtőfolyadékot érdemes kétévente lecserélni, ugyanis olyan adalékanyagokat tartalmaz, melyek védelmet jelentenek a rozsdásodással szemben és a vízpumpának is kenést biztosítanak –hívja fel a figyelmet az iData.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rendszerint az éves szerviz vagy bizonyos kilométerek megtétele után szokás az olajcserét beiktatni az autó életébe. Ne útközben derüljön ki, hogy milyen közel állunk már ehhez az ellenőrzési ponthoz, inkább nézzünk utána mikor esedékes és ha az utazás után nem is olyan sokkal, akkor inkább hozzuk előre!
Az izzókészlettel sem érdemes viccelni, nincs is annál kellemetlenebb, amikor az éjszakai vezetést kétségbeesetten meg kell szakítani azzal, hogy új izzót keressünk. Nem elég, hogy balesetveszélyes így közlekedni, még meg is büntethetnek minket érte. Arra is legyünk tekintettel, hogy a fényszóró megfelelő tisztaságú legyen és a beállítására is szánjunk rendszeresen időt.
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy az autójuk klímája elműködik évtizedekig magától, és akkor eszmélnek, hogy talán jó lenne megnézetni egy szakemberrel a kocsit, amikor már csak pár nap van hátra a nyaralásig. Mert ugye a negyvenfokos hőségben senki nem akar órákon át működő klíma nélkül araszolni a zsúfolt autópályákon a Balatonig, netán a horvát tengerpartig. De aki nem fordított időt és pénzt a légkondi rendszeres karbantartására, könnyen pórul járhat, és százezreket is ráfizethet, ha valóban működő léghűtő rendszerrel akar végül útnak indulni
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







