Szankciós áramszünetnek" nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felfüggesztette az oroszokat célzó szankciókat.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 50 százalékos vámot vetnek ki a réz importjára, valamint kilátásba helyezte a félvezetők és gyógyszerek importvámjának emelését is. A kereskedelmi miniszter szerint az intézkedés célja a hazai rézgyártás képességének visszaállítása. - írta meg a 444.hu.
Az Egyesült Államok 50 százalékos vámot készül kivetni a réz importjára - jelentette be Donald Trump a Fehér Ház kabinetülésén. Az amerikai elnök egyúttal jelezte, hogy a félvezetők és a gyógyszerek importvámjának megemelése is tervben van.
Bár Trump nem közölt konkrét időpontot a rézimportra vonatkozó vámok bevezetéséről, Howard Lutnick kereskedelmi miniszter a CNBC televíziónak nyilatkozva elmondta: "azok valószínűleg július végéig, augusztus 1-jéig lépnek életbe, Trump majd kommunikálja a részleteket a közösségi médiájában."
A kereskedelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az intézkedés stratégiai jelentőségű. "Kulcsfontosságú, hogy a rézgyártás képessége visszakerüljön Amerikába, ezt célozza a lépés" - fogalmazott Lutnick. Az Egyesült Államok jelenleg rézszükségletének mintegy felét importból fedezi.
A Trump-adminisztráció kereskedelempolitikája egyre következetlenebbnek tűnik. Az eredeti vámháború 90 napos türelmi ideje a héten járt volna le, azonban miután mindössze két országgal sikerült megállapodásra jutni, az elnök inkább meghosszabbította a határidőket, és újabb országokkal szemben jelentett be korlátozó intézkedéseket. A pénzügyi piacok egyre kevésbé reagálnak érzékenyen ezekre a bejelentésekre.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







