Újabb bizonytalanság övezi a MOL szerbiai terjeszkedését, miután a szerb elnök szerint amerikai befektetők is megszerezhetik a NIS orosz tulajdonosainak részesedését.
Horvátországban tizenhét év után újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot, amely mindössze két hónapig tart majd, és amelyért a fiatalok jelentős, havi 1100 eurós fizetést kapnak.
Ivan Anusic horvát védelmi miniszter szerdán jelentette be a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását. Az első generáció kiképzése már idén ősszel megkezdődik, miután a szükséges törvénymódosításokat nyilvános vitára bocsátották.
A kéthónapos felkészítés Kninben, Slunjban és Pozsegában (Pozega) zajlik majd. Évente öt generáció kiképzését tervezik, generációnként 800 sorkatonával. Minden 18. életévét betöltött férfi behívót kap, és a 19. életévük betöltésének évében vonulnak be.
A kiképzés során a fiatalok elsajátítják a fegyverhasználatot, a harctéri mozgás- és reakciótaktikát, a kommunikációt, a védelmet és a katonai szolgálat alapjait, valamint fizikai felkészítést is kapnak. A szolgálatért havi 1100 eurós (kb. 450 ezer forintos) fizetést biztosítanak.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a sorkatonák nem bocsáthatók el munkahelyükről a szolgálat miatt, és a két hónap beleszámít a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe. A sorkatonai szolgálatot teljesített fiatalok előnyt élveznek majd az állami és közszolgálati állások betöltésénél.
A 19-30 év közötti korosztályból önkéntesek is jelentkezhetnek, köztük nők is, akik számára nem kötelező a szolgálat. A kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban 2008-ban törölték el, részben a fegyverviselés elutasítása miatt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Anusic szerint a megváltozott globális geopolitikai és biztonsági körülmények, valamint az egyre gyakoribb éghajlatváltozások és természeti katasztrófák indokolják a sorkatonaság visszaállítását. A cél a fiatalok felkészítése katonai készségekre és válsághelyzetek kezelésére.
Akik lelkiismereti okokból elutasítják a fegyverviselést, három hónapos polgári szolgálatot teljesíthetnek, de ugyanúgy pótlólagos tartalékosok lesznek, mint a katonai kiképzésen átesett társaik.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







