SPAR Élelmiszerbolt szupermarket bejárata.

Kiderült, nyitva lesz-e a Spar december 24-én: így készülhetnek a magyar vásárlók

2024. november 14. 17:15 1 perc

12 óráig nyitva lesz a SPAR, INTERSPAR december 24-én. December 31-én pedig a SPAR szupermarketek legalább 14 óráig tartanak nyitva, míg az INTERSPAR hipermarketek többsége 16 óráig lesz elérhető.

Egyre több hazai nagyláncról derül ki, hogy vajon, ha korlátozottan is, de nyitva lesznek-e december 24-én vagy sem. Tudjuk már például, hogy alakul a Lidl, a Tesco, az Auchan és a Rossmann nyitvatartása december 24-én, most viszont megtudtuk azt is, hogy mit tervez a Spar.

A vállalat azt közölte, hogy karácsony előtt hosszított nyitvatartással várják a vásárlókat. Ez azt jelenti, hogy egyes SPAR szupermarketek meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat december 21-én és 22-én. Az INTERSPAR hipermarketek december 20-a és 23-a között reggel 6 és este 10 óra között lesznek nyitva, azonban egyes, bevásárlóközpontokban üzemelő áruházak esetében lehetnek kivételek.

Megtudtuk azt is, hogy december 31-én a SPAR szupermarketek legalább 14 óráig tartanak nyitva, míg az INTERSPAR hipermarketek többsége 16 óráig lesz elérhető.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?