Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a szíriai férfi őrizte.
Az év első negyedévében tapasztalt csökkenés után – ami minden év hasonló időszakában megfigyelhető az ünnepi időszakot követő hónapokban – 2024 második negyedévében a POS-terminálok forgalma és a lebonyolított tranzakciók száma is növekedésnek indult az OTP Bank adatai szerint. Éves összehasonlításban a POS-terminálok forgalma 2024 második negyedévében 6,6%-kal, a tranzakciók száma 9,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A növekedés azonban némileg elmarad a korábbi évek hasonló időszakában tapasztaltaktól, ami elsősorban azzal függ össze, hogy az inflációs válság után – a reálbérek dinamikus növekedése ellenére – a lakosság egyelőre óvatosan költekezik.
A SimplePay Telefonos POS-megoldás használata továbbra is dinamikusan terjed: 23%-kal bővült azon elfogadóhelyek száma, ahol a kereskedő a mobiltelefonját terminálként használja elektronikus fizetések fogadására. Az így végrehajtott tranzakciók száma 250%-kal, a forgalom pedig közel 170%-kal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Emellett a hagyományos POS-terminált igénybe vevő vállalkozások száma is emelkedett 11,5%-kal.
"A korábbi várakozásainknak megfelelően a strandok, szezonális vendéglátóhelyek és általában a turizmus beindulása érzékeltette pozitív hatását az elektronikus fizetések forgalmában és a tranzakciók számában is. Az, hogy a vásárlások száma jobban emelkedett a forgalomnál azt mutatja, hogy már a kisebb összegeket is bankkártyával fizetik a vásárlók, ami az egyre alacsonyabb mértékű készpénzhasználat jele is" - mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.
Az OTP Bank szakértői az építőipar és az ingatlanpiac beindulását látva optimistán várják az év hátralévő részét a lakossági fogyasztás alakulása, és ezzel párhuzamosan az elektronikus fizetések terén. Véleményük szerint a nyári hónapok után további lendületet kaphatnak a vásárlások, és a negyedik negyedévre akár két számjegyű is lehet a növekedés mind a forgalmat, mind a tranzakciók számát illetően.
Te mit gondolsz az önkiszolgáló kasszákról?
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása arra keresi a választ, hogy Olvasóink hogyan és miként használják az önkiszolgáló kasszákat, milyen véleményük van az önkiszolgáló kasszákról, milyen előnyeit és hátrányait látják használatuknak. Fontos kiemelni, hogy a válaszadás önkéntes és név nélküli, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mentes mindenféle gazdasági és politikai szándéktól. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum felületén fogunk beszámolni. Kérdőívünk - jelen oldalt is beleértve - összesen 3 oldalból áll. Válaszait az utolsó oldalon a "Küldés" gombra kattintva rögzítheti. Kérünk, hogy töltsd ki a kérdőívet!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







