A csángók konyhájában a magyar, az erdélyi/székely és a román konyha sajátos fúzióját figyelhetjük meg.
November 16-án indítja a karácsonyi játékokra specializált akciókat a Lidl Magyarországon. A Lidl akciós kiadványában akad amár évek óta árult klasszikus fa játékkonyha mellett XXL-es verzió is, de komoly hangsúly van az egyéb fából készült játékokon is. Érdemes sietni, mert a legkurrensebb darabokat hamar elkapkodhatják.
Mint arról a minap beszámoltunk, november 16-tól újra kapható a Lidl diszkontáruházakban a karácsonyi szezon slágerterméke, a Lidl fa játékkonyha. A Lidl ráadásul jelentős diszkottal dobja ismét piacra a terméket: a tavalyi teli árnál 5555 forinttal olcsóbban, azaz 24 444 forintért lesz kapható az bevezető akció időtartama alatt – derül ki a nemrég megjelent akciós újságból. A kiadvány ugyanakkor tele van még nyalánkságokkal, igazi különlegeségekkel készült ugyanis a diszkontlán a gyerekeknek, na meg az angyalkáknak segítő szülőknek.
Alig kell ugyanis belelapoznunk a Lidl akciós újságjába, a harmadik oldalon egy eddig soha nem látott termékkel rukkol elő a diszkontlánc. A gasztronómia megalomán apróságinak ugyanis megérkezett a Lidl XXL fa játékkonyha, amelyet 55 555 forintért vihetnek haza a kicsi séfeknek a szülők. Van a Playtive márkanév alatt futó termékben, 109x120x40 centiméteren minden, mi szem-szájnak ingere: páraelszívót, mikrohullámú sütőt, LED-es főzőlapot és sütőt, mosogatót és mosogatógépet, sőt még elöltöltős mosógépet és kávéfőzőt is tartalmaz a szett.
Persze akár a kiskonyhát, akár az XXL-es változatot választuk, fel is kell ám tölteni a polcokat: 3999 forintért vehetünk fa játék konyhai eszközöket, 7999 forintért pedig interaktív konyhai eszközöket is. Érdekesség, hogy a Lidl a termékek kapcsán kiemeli, hogy a termék „játékos módon fejleszti a fantáziát és akreativitást”, de fontos infó a fenntarthatóság szempontjából az is, hogy a valódi fából készült játékok rendelkeznek a felelősségteljes erdőgazdálkodás védjeggyel (FSC tanusítvány).
Itt azonban még nincs vége a komolyabb fa játékoknak, hiszen a november 16-tól érvényes Lidl akciós újság 4. és 5. oldalán akad még a kínálatban fa kínálópult 19 999 forintért, fa játékmunkapad 24 444 forintért (éppen ennyibe kerül a kisebb méretű fa játékkonyha, nyilván itt a fiúkra gondoltak a Lidl termékfejlesztői), továbbá fa babaház 19 999 forintért, sőt még játék sminkasztal is, szintén 24 444 forintért (fa babaház kiegészítőket 2999 forintért vehetünk). Persze az akciós újságban központi elem a fa, sok játékban kerül elő, mint alkotóelem, legyen szó fa vasútról (14 999 forintért dinós vagy városi kivitelben), vagy fa parkolóházról (szintén 14 999 forintért).
Érdemes persze végig lapozni a teljes akciós kiadványt, mert a fa játékokon túl vannak még játékfigurák és babák, kisautók, hangszerek, legók, játékszerszámok is szép számmal a kínálatban. De igazi különlegesség a 237 részes, tetszés szerint felállítható mászóka 39 999 forintért, amely a diszkontlánc ígérete szerint fejleszti a motorikus és a koordinációs készséget. Illetve mindenképp érdemes szót ejtenünk a plüssökről is, kiemelten a mosómedvéről: a Lidl ugyanis minden plüss mosómedve eladásából befolyt összeget a rászoruló családoknak ajánlja fel a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Érdemes hamar lecsapni a Lidl akciós termékeire
Ahogy arra már többször felhívtuk a figyelmet, a Pénzcentrum megkeresésére a Lidl is elismerte, hogy "a fakonyha minden évben nagyon népszerű a vásárlók körében",de így van ez szinte a legtöbb fajáték esetében. Így nem véletlenül emelik ki az akciós kiadvány hasábjain is, hogy az "akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak."
Ez nem túlzás, hiszen tavaly is akkora roham indult például a fa játékkonyhákért az áruházakba, hogy gyakorlatilag néhány óra alatt lefosztották az áruházi készleteket a vásárlók, a Lidl Magyarország pedig közleményben volt kénytelen nyugtatni a vásárlókat, hogy mindenkinek jut majd a termékből és csak átmeneti készlethiányok merültek fel.
(Nyitókép: képernyőfotó - a Lidl 2023. november 16-tól érvényes akciós kiadványa)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.