Veszélyes szalagok miatt hívtak vissza egy Temun kapható gyermekjelmezt. A hatóság arra kéri a szülőket, hogy azonnal intézkedjenek.
A kiskereskedelmi forgalom 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.
A kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent idén augusztusban az előző év azonos időszakihoz képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. Eszerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 18,1 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Idén a január és augusztus közötti időszakban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,6 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakinál.
Az országos kiskereskedelem forgalmának volumene 7,1 százalékkal esett vissza idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest – közölte legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eszerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 4,0 százalékkal lett kissebb, az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene pedig 4,2 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,4 százalékkal mérséklődött.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 5,2 százalékkal csökkent. Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,8 százalékkal nőtt, a használtcikk-üzletekben 1,0, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 6,0, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 7,8, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 11, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 15 százalékkal lett kisebb.
Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 7,3 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene lényegében nem változott. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 18,1 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai lényegében nem változtak.
Az augusztus havi adatokból kiderült, hogy az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1594 milliárd forintot ért el. Az országos kiskereskedelmi forgalom 48 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 18 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az év első nyolc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene 9,6 százalékkal lett kisebb, míg az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,3, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,3 százalékkal esett visszaesett az értékesítés volumene a KSH jelentése szerint.
Címlapi kép: MTI/Bodnár Boglárka
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







