A forint az euróval szemben 2026 június végéig 2025 végéhez képest közel 9,5%-ot erősödött, miközben több alkalommal is többéves csúcsra került a hazai deviza.
A vajháború és a satjcsata után most a száraztészta-akció lehet a boltok nagy dobása. Néhány napon belül a CBA és a Príma üzleteiben csökkeni fog a száraztészta ára – ezt a kiskereskedelmi lánc kommunikációs igazgatója közölte a Világgazdasággal. Fodor Attila azt mondta, hogy az árcsökkentés mértéke 5 százalék körül alakul majd. Ha a többi bolt nem akar alulmaradni, kénytelenek lesznek lekövetni az árcsökkentést, ahogy a vaj és sajt esetében is történt.
Az árváltozás hátterében az áll, hogy a legnagyobb magyar beszállító, a Gyermelyi ezen a héten ugyanekkora arányban mérsékelte a száraztészta átadói árát. Ezt az árelőnyt adja át most teljes egészében a CBA a vásárlóknak. Arra lehet számítani, hogy mivel a Gyermelyi a hazai tésztapiac vezető szereplője, a többi termék árazása is leköveti a csökkenést, és a beszállítók rövid időn belül a többi boltnál is leviszik az áraikat - írja a lap.
A boltok polcain a drágulás másfél éve tart, ez a folyamat pedig valamikor január végén hivatalosan is fordulóponthoz ért. Az Aldi akkor jelentette be, hogy 20-25 százalékkal vágja vissza a vaj árát. A lépést a Lidl rögtön követte, majd át is vette a stafétabotot, és néhány nappal később már arról számolt be, hogy az év eleje óta közel 200 termék árát csökkentette tartósan. Az Aldi márciusban újra magához ragadta a kezdeményezést, és 20-23 százalékos árcsökkenést jelentett be a trappista sajtoknál - írják.
Ezúttal viszont a CBA diktálja a tempót, és elsőként rukkolt ki a tészta árának csökkentésével. Szinte biztosra vehető, hogy a Lidl és az Aldi reagálni fog a bejelentésre. Más kérdés, hogy a Tesco vagy éppen a SPAR más taktikát választott az árazás kapcsán: nem egyes termékek árának direkt csökkentésében hisz, hanem egyedi akciókat dolgozott ki, hogy a teljes fogyasztói kosár bekerülése olcsóbb legyen.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







