Az OKSZ szerint az árréstop és a kiskereskedelmi különadó kivezetése, a plázastop lazítása, a hulladékgazdálkodási törvény és a palackvisszaváltás rendezése elengedhetetlen.
Az év eleji időszakban számos cégnél döntenek reklámozási és marketing kérdésekben, ezzel pedig igen érzékeny területre lépnek. Az elmúlt két évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ilyen ügyekben csaknem 6 milliárd forint bírságot szabott ki. Aki biztos akar lenni a dolgában, annak napi szinten követnie kell a jogszabályi háttér változásait - hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
A GVH reklámügyi, illetve fogyasztókkal szembeni megtévesztés, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2019-2020-ban 5,87 milliárd forint bírságot szabott ki - mutat rá a Bán és Karika Ügyvédi Társulás saját gyűjtése, amelyet a GVH honlapján fellelhető dokumentumok alapján készített. Ráadásul, ahogy 2019-ben, úgy tavaly is akadt megabírság. A Direct Group S.A. hirdetéseivel kapcsolatban a GVH megállapította, hogy számos valótlanságot tartalmaz, ezért 800 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra.
A szankciók nagyságrendje is jól tükrözi, hogy a reklámozásba kezdő társaságnak - legyen az kis- és középvállalkozás vagy multinacionális vállalat - alaposan végig kell gondolnia, hogy mit és hogyan kíván hirdetni. Ezeket minden esetben összhangba kell hozni a helyi jogszabályokkal. Külön nehézség, hogy ezek gyorsan változhatnak. Az Egyesült Királyságban például az elmúlt hetekben tették közzé azt a kormányzati tervet, amely teljes egészében betiltaná az egészségtelen élelmiszerek (junk food) mindennemű reklámozását. Ha a döntés hatályba lép, akkor ez cégek százainak alapjaiban változtathatja meg reklámozási gyakorlatát, sőt a marketingosztályok működését, felépítését is.
Éppen utóbbi terület, vagyis a tiltott termékek, szolgáltatások hirdetésének közzététele a reklámozók leggyakoribb hibái közé tartozik. Ez alól Magyarország sem kivétel - mutat rá Dr. Solt István, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője. A kérdést sokszor nagyvonalúan kezelik, pedig itthon is léteznek tematikus korlátozások. Például a hazai jogszabályok szerint tilos az olyan reklám közzététele, amely a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönöz, de azoké is, amelyek a gyermekek érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsítják.
A cégek által elkövetett másik gyakori hiba a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Ezt jól példázza, hogy az említett bírságok döntő részét ezen jogszabálysértés miatt szabta ki a GVH. Emellett gyakori problémának számít a tiltott összehasonlító reklámok közzététele. Ebben az esetben a hirdetés tartalmát nagyon pontosan meg kell tervezni, hiszen kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő áruk hasonlíthatók össze, ráadásul csak az ellenőrizhető tulajdonságokat lehet összevetni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"A hirdetések, reklámok közzététele rendkívül érzékeny terület, így azoknak a vállalatoknak, akik ezzel rendszeresen foglalkoznak, és az idei évi terveiket ebben az időszakban véglegesítik, napi szinten követniük kell a jogszabályváltozásokat. Bármilyen szabályszegés ugyanis nagyon súlyos anyagi következményekkel járhat. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve azon vállalkozáscsoport megelőző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. Ennek elkerülése érdekében számos alkalommal érdemesebb külső segítséget, szakmai tapasztalattal rendelkező támogatást kérni"- fejtette ki Dr. Solt István.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







