A visszahívás oka, hogy az egyik összetevőben mikrobiológiai nem megfelelőséget, úgynevezett cereulid toxint mutattak ki.
Úgy tűnik, megállíthatatlanok Magyarországon az úgynevezett saját (vagy szaknyelven kereskedelmi) márkás termékek. Az üzletláncok nevével fémjelzett árucikkek mellett egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából - a például a diszkontokban - megjelenő, máshol nem kapható, kevésbé reklámozott, olcsóbb "B" márkák. De vajon mik azok a termékek, amikből CSAKAZÉRTSEM vesszük a gazdaságosat?
Nagyon szeretjük a saját márkákat
Az alacsonyabb ár mellett a folyamatosan javuló minőségben és az egyre szélesebb választékban kereshetjük a saját márkás termékek népszerűségét Magyarországon. Ezt mutatja az is, hogy a 2012-ben mért enyhe csökkenés után tavaly már ismét nagyobb részesedést tudtak elérni a kereskedelmi márkás termékek: a boltokban minden 100 forintból 26-ot költöttünk ilyen árucikkekre.
Persze ez azt is jelenti, hogy továbbra is az "A", azaz a klasszikus márkák a meghatározóak, az élelmiszereknél, vegyi áruknál a teljes forgalom 47 százalékát szerezték meg az elmúlt esztendőben - derül ki a GfK friss tanulmányából. Az úgynevezett "B" márkákat is kedveljük: a kutatók ide sorolják a marketing/reklám-támogatás nélküli, kisebb gyártói márkákat.
Meglepő lépés az IKEA-tól: erre senki sem számított - KATTINTS!
A magyar háztartások továbbra is "A" márkás termékeket választanak leggyakrabban, 2013-ban átlagosan 136 alkalommal (2-3 naponta) vásároltunk ilyen gyártói termékeket. Kereskedelmi (saját) márkás termékeket ennél ritkábban, átlagosan 129 alkalommal, míg B márkás gyártói terméket 121 alkalommal szereztünk be a vizsgált időszak során.
Az sem meglepő, hogy a diszkontok (Lidl, Aldi, penny Market, stb.) a legerősebbek a sajátmárkás termékek forgalmazásában, többek között ennek is köszönhető látványosan gyors növekedésük. A statisztikák szerint a diszkontok bevételük közel kétharmadát (!) kereskedelmi márkás termékekkel érik el.

De mi az, amiből CSAKAZÉRTSEM vesszük a gazdaságosat?
A nagy gyártói márkák továbbra is őrzik pozíciójukat az általuk uralt kategóriákban (pl. sör, tea, pörkölt kávé), de számos olyan kategória is létezik, amelyben a saját márkák vannak túlsúlyban. Jellemzően ilyen FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) kategóriába tartoznak egyes tejtermékek, de az állateledelek és a fagyasztott termékek piacán is a saját márkák vannak előnyben.
TOP 10 termék, amiből NEM szeretjük a saját márkásat:
A Pénzcentrum.hu információi szerint több olyan termékkör is van, amelyekből a magyar vásárlók nem szívesen veszik a gazdaságosat, inkább többet fizetnek csak azért, hogy jól bevált márkák kerüljenek kosarunkba. Ezek például a
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- sör, alkoholos italok
- tea
- (pörkölt) kávé
- édességek, csokik, kekszek
- jégkrémek
- szénsavas üdítők
- tejföl
- margarin
- kozmetikumok, fogkrémek
- háztartási papíráruk, szalvéták, papírzsebkendők

Az áruházláncoknak érezhetően egyre fontosabb
Természetesen a saját márkás termékek népszerűségét az áruházláncok is érzékelik - és persze ők is generálják a növekedést -, egyre jobban rétegződnek a márkák, már a felsőbb árkategóriákban, a drágább termékek között is megjelennek. Az Auchan nemrég arról számolt be, hogy a vásárlók igényeinek megfelelően a lánc saját márkáinak fejlesztése is folytatódott. 2013-ban például bevezették az áruházlánc legújabb, Tájaink Ízei elnevezésű, hagyományos vidéki ízeket kínáló saját márkáját, melyből az év végére már 200-féle termék állt a vásárlók rendelkezésére. A Diszkont pont és a 2013-ban bevezetett Kimért termékek osztályokon 500-700, illetve 300-500 különböző termékből választhatnak a vásárlók igényük szerinti mennyiségben. 2013 év végén/2014 első heteiben kerültek a hazai áruházak polcaira a Qilive márkájú műszaki cikkek, melyeket nemzetközi szinten az elmúlt hónapokban vezetett be az áruházlánc.
Ez hihetetlen! Ennyien álltak sorba az olcsó fagyiért + fotók - KATTINTS!
A Tescónál jelentős mértékben kiszélesítették saját márkás termékválasztékukat tavaly, éves jelentésükben kiemelték konyhakész salátáikat és tejtermékeiket. Az elmúlt évben elégedettségi garanciát vezettek be valamennyi saját márkás termékükre.
A Spar üzleteiben 700-féle élelmiszer és vegyiáru, valamint több mint 900-féle non-food (nem élelmiszer) saját márka szerepel választékukban, szinte mindegyik árucsoportban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







