7 °C Budapest

Januártól szupergyors mobilnet a Magyar Telekomtól

Pénzcentrum
2011. október 7. 13:03

A T-Mobile 2012. január 1-jén elindítja 4G/LTE mobilinternet szolgáltatását. A távközlési szolgáltató a 4G/LTE technológia kiterjesztett hálózati tesztelését kezdi el több száz ügyfele bevonásával, Budapest jelenleg is már lefedett részein.

A Telekom tavaly májusban indította el hálózatmodernizációs projektjét, amely a vállalat 5,2 millió mobilügyfelére való tekintettel az ország legnagyobb lakossági elérésű mobilhálózat-fejlesztési programja. A modernizáció eredményeképpen jelenleg 380 helyen elérhetővé vált a szupergyors, 21 Mbps névleges letöltési sebességű HSPA+ alapú mobilinternet szolgáltatás.

A fejlesztés újabb lépcsőjeként pedig 80db 4G/LTE állomás teszthálózatba kapcsolását jelentette be a mai napon a szolgáltató. A tervek szerint az intenzív fejlesztés eredményeképpen az év végére nagyjából megháromszorozódik a 4G/LTE állomások száma, 2012-ben Budapest egész területére kiterjesztik a lefedettséget, a későbbiekben pedig a fogyasztói igények határozzák majd meg a bővítés ütemét. A 4G/LTE technológián alapuló mobilinternet-szolgáltatást 2012. január 1-jén indítja el a T-Mobile.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: "A tavaly áprilisban valós körülmények között lebonyolított LTE tesztünk után ismét a T-Mobile az első, aki éles 4G/LTE hálózatot bocsájt ügyfelei rendelkezésére. Magyarországon egyedülálló módon a szolgáltatóval együtt és egy időben tesztelheti ezt a technológiát több száz ügyfelünk. Piacvezető infokommunikációs vállalatként meghatározó szerepet szeretnénk betölteni az ország digitális megújításában.

Ezen belül kiemelten fontos célként kezeljük a fejlődés motorját jelentő valódi szélessáv elterjesztését. Ennek a folyamatnak egy újabb jelentős szakaszához értünk az új generációs 4G/LTE technológia kiépítésével, amelyben nagy szerepet játszott két stratégiai partnerünk, a Cisco és az Ericsson is. A most induló teszt számunkra is valóban az első és igazi találkozás a 4G/LTE technológiával, az előttünk álló két hónapban mérnökeink és ügyfeleink tényleges tapasztalataira építve tökéletesítjük a jövő mobiltávközlését alapjaiban meghatározó technológiát".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 4G/ LTE technológia legfontosabb, a felhasználók számára kézzelfogható előnye a nagy le- és feltöltési sebesség, valamint a lecsökkent késleltetési idő, aminek köszönhetően az online alkalmazások és játékok mobilhálózaton keresztüli használata még könnyebb, a nagy felbontású, akár HD minőségű videofilmek le- és feltöltése jelentősen gyorsabb, valamint több program is gond nélkül futtatható egyszerre, mindezek pedig látványos mértékben javítják az ügyfélélményt.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem