15 °C Budapest

Magyarországot is elérte a drágulás: többe kerül a fuvarozás

2017. november 6. 09:03

A költségek emelkedése miatt a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a Waberer's International Nyrt. egyaránt árat emel - írta a Világgazdaság.

A fuvarozók Európa-szerte árat emelnek, ami Magyarországot is elérte. A Waberer's közlése szerint a folyamat átlagosan 8 százalékos növeléssel kezdődik meg. A Rail Cargo pontos számot nem jelölt meg, de az európai fuvarpiacon 6 százalékról beszélt. Az áremelésnek piaci okai vannak a cégek szerint. Lajkó Ferenc, a Waberer's vezérigazgatója közölte, a közúton emelkednek a gépkocsivezetők, a szellemi állomány, a járművek költségei, és magasabbak a biztosítási díjak, de szerinte a túlélés kulcsa egyébként is az áremelés.

Kovács Imre, a Rail Vargo igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a vasutat a pályaépítések miatt a közúti fuvarozásnál lényegesen nagyobb költségek sújtják, kiadásaik 20-30 százalékkal növekedtek.

Költségeinket hozzá kell igazítanunk a megváltozott üzleti környezethez

- jelentette ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Rail Cargónál egyébként a fejlődés gátja a munkaerőhiány: több mozdonyvezetőre, kocsivizsgálóra, egyéb szakalkalmazottra lenne szükség. A Világgazdaságnak Lajkó Ferenc azt mondta, a Waberer’snél nincs ilyen gond. Úgy fogalmazott, elsősorban az elmúlt három évben bevezetett munkavállalói csomaggal, sofőrbarát technológiákkal és a társaságnak a hazai gépjárművezető-képzésben való részvételével magyarázza. Ám mindezek súlyos összegekbe kerülnek, így az áremelés elkerülhetetlen.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem