A Tesco név 1923-ban született meg, amikor Jack Cohen teaszállítmányt vásárolt Thomas Edward Stockwell-től.
Sorozatos pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat tártak fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egészségügyi intézményeknél idén lefolytatott vizsgálatai - közölte a szervezet szerdán.
Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák - így összegezte közleményében az ÁSZ a 2016-ban befejezett ellenőrzéseket, amelyek során nyolc kórházat vizsgáltak.
A számvevőszék szerint a kórházak ellenőrzésének tapasztalatai alátámasztják azokat az ÁSZ által már korábban megfogalmazott állításokat, amelyek szerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek.
A közleményben hangsúlyozzák: a feltárt problémák mértékét mutatja, hogy az ÁSZ a jelentéseiben a nyolc kórház főigazgatójának összesen 134 intézkedési kötelemmel járó javaslatot fogalmazott meg. Lényegesnek nevezik, hogy a gazdálkodást felkészült pénzügyi-gazdasági szaktudással irányítsák, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, sok esetben az adott intézmény szakmai feladatellátásában érintett, viszont pénzügyi és gazdálkodási szaktudással kevésbé bíró személyekre bízták ezt a feladatot.
Az ÁSZ februárban négy egészségügyi intézmény - a Zala Megyei Kórház, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet - 2009 és 2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését folytatta le. Április végén, május elején lezárta a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Kórház, a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és a karcagi Kátai Gábor Kórház 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését, legfrissebb jelentésében pedig a hódmezővásárhelyi székhellyel és makói telephellyel működő Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ 2011 és 2014 közötti gazdálkodását értékelte.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Hiába a belépődíj, bevezetése óta is közel 100 ezer turista kereste már fel Velencét
- Az idővel versenyt futva készül Karsai Dániel színdarabja
- Emlékszik még az AstraZeneca vakcinára? Elfelejtheti!
- Dobrev Klára és Karácsony Gergely is elmondta véleményét a Tisza párttal való együttműködésről
- Távozik a csapatkapitány a Ferencváros hokicsapatától
- Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében