Magyarországon közkedvelt márkák érkeznek az M3-as autópálya 37-es, bagi lehajtójánál épülő bevásárlóparkba.
A Rossmann vezetősége a beruházóval, a fejlesztővel és a kivitelezővel közösen állította fel az összesen 32000 négyzetméteres drogériabázis első pilléreit május 9-én, Üllőn.
Mérföldkőhöz érkezett a 20 milliárdból épülő hazai Rossmann-beruházás: május 9-én hivatalosan is megkezdődtek a szerkezetépítési munkálatok. Az első pillérek felállítását együtt ünnepelték meg a beruházásban résztvevő partnerek.
A tervek szerint az SSI Schaefer még az idén megkezdi a csarnokban a raktár technológiai kiépítését, amely a conveyor, PickByLight és Voice picking rendszereket ötvözi majd.
- Rendkívüli öröm számunkra, hogy a rengeteg előkészítő munka után most már nem csak a terveken, hanem fizikai valójában is láthatjuk az új központ építését. Partnereinkkel együtt továbbra is azon dolgozunk, hogy kollégáinkkal közösen minél előbb elfoglalhassuk az új központot – mondta el Németh Kornél a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A legmodernebb igényeket kielégítő, 28000 négyzetméteres félautomata csarnokot és a hozzá tartozó 4000 négyzetméteres irodaközpontot magába foglaló komplexum megépítését év elején jelentették be, a mintegy 6 milliárd forint értékű technológiai beruházás a Rossmann önálló pénzügyi eredményéből valósul meg.

Az átadását 2025 végére, a költözést 2026 elejére tervezi a drogérialánc. Az építkezés Üllőn zajlik, ahol a vállalat jelenleg is üzemel.
(x)
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







