Emelkedik a magyar tőzsde kedd délután, elsősorban az OTP és a Magyar Telekom szárnyalásának köszönhetően, miközben a Mol lefelé húzza az indexet
A Budapesti Értéktőzsde elkötelezett abban, hogy segítse a hazai vállalatok fejlődését: tudást, finanszírozást és közösséget nyújtson számukra. Az elmúlt évek sikereit és tapasztalatait felhasználva a Tőzsde 2024-től BÉT Mentor néven teszi elérhetővé középvállalati szolgáltatásait. Az új program a felelős vállalatirányítással kapcsolatos képzéssel debütált - éll a BÉT közleményében. Az esemény megismertette a résztvevőkkel a vállalati fejlődés legmeghatározóbb lépcsőfokait, és kapcsolatépítésre is lehetőséget biztosított.
A Tőzsde 2016 óta folyamatosan fejleszti a középvállalati szolgáltatásait, azzal a céllal, hogy a résztvevő vállalatok fejlődését és finanszírozási lehetőségeit támogassa. Az évek során több mint 500 vállalat kapcsolódott az ökoszisztémához, és mintegy 100 befektető és tanácsadó segítette a közösséget - írják.
A BÉT Mentor keretében a közösség tagjai a további fejlődésükhöz szükséges kulcsterületeken kapnak támogatást. A sikeres vállalati működés záloga a hosszútávú stratégiaalkotás, amelyet a minőségi vállalatirányítás valósít meg a mindennapokban. A szintlépéshez elengedhetetlen a finanszírozás kiszélesítése, a növekedési tervek kommunikációja a vállalaton belüli és a külső partnerek, befektetők felé. A BÉT Mentor közösségben elérhető tudás, tapasztalat és kapcsolatok hozzásegítik a hazai középvállalatokat a terveik megvalósításához.
Az új BÉT Mentor program a "Felelős vállalatirányítás" című képzési nappal vette kezdetét. Az eseményt Nagy Péter Gábor, a BÉT igazgatója nyitotta meg, bemutatva a BÉT Mentor szolgáltatást. Szot Márton, a Concorde MB Partners partnere a vállalatirányítási kérdések gyakorlati jelentőségét, dr. Dobrocsi László, a BÉT igazgató-helyettese pedig a cégalapítástól a tőzsdére lépésig szükséges szervezeti változásokat mutatta be. Ezt követően Vitkovics Péter, a Változásmenedzserek.hu alapítója tartott előadást a sikeres vállalatfejlesztés összetevőiről, majd a Gloster életútját ismertették a társaság vezetői, Szekeres Viktor és Oszlánszki Péter. A záró panelbeszélgetés, "Vállalatfejlesztési kihívások a gyakorlatban" címmel a Gloster mellett a Megakránt is felvonultatta, amelynek képviseletében Langmáhr Tamás, a társaság alapító tulajdonosa és igazgatóságának elnöke osztotta meg tapasztalatait.
A középvállalati szektor fejlődésének támogatása a Budapesti Értéktőzsde piacfejlesztési stratégiájának kiemelt eleme volt az elmúlt években. A BÉT Mentor elindításával új fejezetet nyitunk. A kezdeményezés nem csupán új szolgáltatásokat és lehetőségeket kínál a középvállalatok számára, hanem mélyebb, stratégiai elkötelezettséget is jelent a hazai gazdaság, különösen a hazai tulajdonú vállalati kör erősítése, versenyképességének növelése érdekében. Célunk, hogy minden eszközt és tudást biztosítsunk számukra, ami a tőkepiaci sikerhez szükséges, legyen szó a tudás megosztásáról, a finanszírozási lehetőségek bővítéséről, vagy a közösség alakításáról
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– emelte ki Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
A BÉT Mentor keretein belül az alábbi szolgáltatások érhetők el:
- BÉT50 – kiadvány, konferencia és klub a sikeres hazai vállalatoknak
- Vállalatfejlesztési képzések – hazai és nemzetközi tudás megszerzése
- BÉT Xmatch – exkluzív bemutatkozási lehetőség a befektetők előtt
- NOMAD-ok – a piacra lépést támogató kijelölt tanácsadók
- BÉT Xtend – a középvállalatok igényeire szabott részvénypiac
- BÉT Xbond – a vállalati kötvénypiac a növekedés támogatásához
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







