A regisztrációs adóból származó bevétel az első négy hónapban csupán az éves előirányzat negyedét érte el.

Kiderült a sikeres magyarok félve őrzött titka: csak így elérhető a gondtalan élet itthon?
Az Erste felmérése szerint a gazdasági szempontok mellett a család és a barátok támogató ereje is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kisvállalkozók igazán jól tudjanak teljesíteni abban, amibe belevágtak.
A hazai kisvállalkozók számára nem csak induláskor, hanem később, működésük során is nagyon fontosak a családi és baráti kapcsolatok. Az anyagi támogatás és a munkaerőben nyújtott segítség mellett legalább ennyit számít az önbizalom és a motiváció fenntartása, a vállalkozók közvetlen környezetétől érkező pozitív visszajelzések – derül ki az Erste felmérésből.
A pénzintézet kisvállalkozókat (egyéni vállalkozókat, mikro- és kisvállalkozások vezetőit) kérdezett arról, milyen segítséget jelentettek az indulásnál a család és a barátok, illetve milyen támogatást kapnak tőlük a működésük során. A válaszadók több mint felénél komoly szerepet vállalt családja a vállalkozás elindításhoz kapcsolódó költségek finanszírozásában. Több mint harmaduk nyilatkozott például arról, hogy az induláshoz szükséges eszközöket, gépeket, berendezéseket is családi támogatással szerezték be.
A pénzügyi támogatásnál is nagyobb arányban támaszkodnak a kisvállalkozók a rokonok, barátok kapcsolatrendszerére. A válaszadók négyötöde emelte ki a család és barátok szerepét vállalkozásuk ügyfélkörének megtalálásában, potenciális beszállítókkal, partnerekkel való összekapcsolásban.
A rokonok és ismerősök munkájukkal, szakértelmükkel is szívesen hozzájárulnak a kisvállalkozók mindennapjaihoz. A megkérdezett vállalkozók több mint 80 százaléka gondolta úgy, hogy a hozzájuk közel álló családtagok és barátok rendszeresen segítenek nekik saját munkájukkal a vállalkozás működésének fenntartásában. Ez jelenthet általános, napi munkafolyamatokban való rendszeres segítséget (csomagolás, címkézés, postázás), de akár egészen konkrét szakértői szolgáltatásokban való segítséget (adózás, számlázás, marketing) is. A válaszadók jelentős része, kétharmada emelte még ki a vállalkozással kapcsolatos hírek, események megosztását a közösségi médiában, a jó hírnév terjesztését.
Az anyagiakban kifejezhető segítség mellett azonban legalább ilyen fontos a kisvállalkozók számára az érzelmi támogatás, amit valóban csak a hozzájuk közel állóktól kaphatnak meg. A válaszadók háromnegyede jelezte, hogy vállalkozása sikerének fenntartásához folyamatosan szüksége van a közvetlen környezetétől érkező pozitív visszacsatolásra. Ez lehet egy konkrét döntési helyzethez kapcsolódó megerősítés, vagy akárcsak a folyamatos támogatás az általános jövőbeli sikerbe vetett hitben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kisvállalkozók 75 százaléka azt is nagyon fontos szempontként jelölte meg, hogy a családnak kritikus szerepe van a nehézségeken való túljutásban, a vállalkozási ötlet melletti kitartásban és a motiváció fenntartásában.
Ugyanilyen meghatározó a közvetlen környezet hozzájárulása a munka és a magánélet egyensúlyának megőrzéséhez. A válaszadók háromnegyede szintén azt jelezte, hogy egy megértő, támogató és védelmező környezet nélkül nem tudták volna sikerre vinni vállalkozási ötletüket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


