6 °C Budapest
Two sisters running an artistic embroidery business from their home in Fish Hoek, South Africa.

Akár a hobbidból is rommá keresheted magad: erre figyelj,ha így vállalkoznál

2022. július 22. 18:01

Kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy a hobbijukból éljenek meg. A kézműves vállalkozások szinte már-már álomszerűen hangzanak, ahol a kreativitásunkért, kézügyességünkért fizetnek minket. Aki saját termékéből gazdagodna meg, számára különböző vállalkozási formák léteznek, azonban ahhoz, hogy a vállalkozás el tudjon indulni, bizony nem elég a kézügyesség.

Kevés emberről derül ki, hogy olyan jó a kézügyessége, hogy abból akár meg is tud élni. Festők, szobrászok, fafaragók de más kézműves technikával készült tárgyakkal sokan szeretnének vállalkozást indítani, és ehhez kezdő tőkére szert tenni. A megfelelő befektetők megtalálását követően, több nehézséget kell leküzdenie a kézműves vállalkozásoknak, azonban nem lehetetlen megvalósítani ezt az álmot sem.

A kezdeti szakaszban nehéz sikererre vinni vállalkozásunkat, azonban nem lehetetlen. Alapos szervezés szükséges ahhoz, hogy beinduljon üzletünk, és megfelelő anyagi eszközökre is szükségünk lehet, amit nem biztos hogy önerőből biztosítani tudunk, ilyenkor pedig érdemes fontolóra venni a közösségi finanszírozásba. Csak úgy, mint más vállalkozói ötleteknél azonban itt is létfontosságú, hogy hogyan vágunk bele a kampányunkba, mennyi energiát fektetünk ebbe bele és hogyan jelenünk meg a jövőbeli vásárlóink előtt.

Mi a célunk

A sikeres közösségi finanszírozási kampány egyik alappillére, hogy tudjuk a vállalkozásunk célját. Ha nincs meg a megfelelő kiindulási alapunk, úgy gyorsan bele is bukhatunk már az első lépéseknél. Mi az üzleti célkitűzésünk, milyen messzire szeretnénk eljutni üzletünkkel, mi az ötletünk, ki a potenciális vásárlókörünk- ezekre a kérdésekre jó, ha már kezdésnél tudjuk a választ. Az első lépések nagyon fontosak, hiszen ha ezeket nem alapozzuk meg jól, úgy nehéz lesz tovább haladnunk.

A közösségi finanszírozási kampányok sikerének kulcsa továbbá a kampány hangneme, megjelenése és az, hogy mennyire jelenik meg a személyiségünk a kampány során. Ha nem megfelelő a pályázat, és az üzleti terv, nem tudunk jó benyomást kelteni a leendő vásárlóknál úgy bukhat a projekt is. A Scout Mine kiemelte, hogy kézműves ötleteknél különösen fontos, hogy a pályázatunk pontos legyen, alapos és nagyot szóljon, hiszen enélkül a leendő befektetők folyamatosan kételkedni fognak a sikerünkben.

Mivel egy kézműves start up-ot egyébként is nehéz elindítani, várható, hogy tovább vinni, sikeressé tenni még nehezebb lehet. Éppen ezért a befektetők, leendő vásárlók, támogatók kétszer is meggondolják, hogy befektessenek az üzletünkbe. Ezért fontos, hogy mindent megfelelően dokumentáljunk, a fejlődési tervtől kezdve minden apró mozzanatot, és legyenek hosszabb távú terveink is. Ha erős jövőképe van vállalkozásunknak, úgy a leendő befektetők is nyitottabbak lesznek ránk.

Korábban a Brancs közösségi finanszírozási oldal egyik alapítója, Kövesdi Gábor emelte ki azt, hogy bár az Indiegogon és a Kickstarteren nagy ereje van azoknak a vállalkozásoknak, amelyek innováción alapulnak, magyaros sajátosságként elmondható, hogy nálunk rengeteg helyi termék, vállalkozás és ötlet is megjelenik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A közösségi finanszírozás külföldön már régóta jól működő és megértett koncepció, a Brancs csapatával ezt próbálják meghonosítani Magyarországon is. A Kickstarter, és az Indiegogo projektjei és a Brancs projektek között van némi hasonlóság, azonban alapvetően más dolgok érdekelnek minket magyarokat-emelte ki Kövesdi Gábor. Az a része hasonló a külföldi oldalak és a Brancs között, hogy a technológiai innováció alapvetően érdekesebb, így ezeket többen keresik, amit a vásárlások és a kutatások is igazolnak.

A technológiai innovációk hosszú távon is jelen lesznek a projektek között, hiszen ez iránt mindig nagy az érdeklődés. Jó hír azonban, hogy Magyarországon a magyar vállalkozók kreativitása is sikeres. Az első 3 befutott projektünk közül 2 nem a megszokott termék, egyik sem technológiai innováció

- tette hozzá Kövesdi Gábor. Nem meglepő tehát, hogy mi is találhatunk olyan érdekes, kézműves termékeket, mint a FunkyLab parafatáskáit vagy éppen a Szép Nap Fafaragó stúdió faragott képeit.

Bár a kézműves termékeket több platformon is árusíthatjuk, akár nemzetközileg is, azonban fontos kiemelni, hogy aki hosszú távon, sikeresen szeretné ezt vállalkozás formájában űzni, annak valószínűleg több helyre, anyagra, nagyobb termelési kapacitásra is szüksége lehet. A közösségi finanszírozási projektek pedig pont az elindulásban tudnak segíteni, hiszen nem csak felmérhetjük a termékünk iránti keresletet, de alapos költségvetés mellett segíthet elindítani vállalkozásunkat, megalapozhatja a kezdő tőkét. Nagy előnye pedig az, hogy nem csak folyamatosan figyelhetjük a piac alakulását, de a kampány által akár teljesen új vevőkörhöz is eljuthat a termékünk, szolgáltatásunk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem