Súlyos látlelet ez a digitális lemaradásáról: ezt kevés magyar fogja kitenni az ablakba

2020. november 12. 19:03

A magyar gazdaság növekedése 2017 óta termelékenység-alapú, ugyanakkor jelentősek még a növekedési tartalékok a termelékenység és hatékonyság valamennyi pillérében, amelyek megfelelő szakpolitikákkal felszabadíthatók - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank legújabb kiadványát, a Termelékenységi jelentést ismertető online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Balatoni András, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője hozzátette: az intenzív növekedés alapja a termelékenység bővülése, erre a sikeresen felzárkózó országok jó példát mutatnak. A jelentés szerint a magyar termelékenységi mutatók elmaradnak a fejlett uniós országok átlagától, a munkatermelékenység az EU átlagának 62 százalékán áll, míg a legjobb 5 uniós tagország átlagának 42 százalékát éri el - ismertette. Az MNB a jelentésben a munkatermelékenység mellett az innovációs rendszer és a digitalizáció hatékonyságát, illetve az ökológiai hatékonyságot sorolta a termelékenység négy fő pilléréhez.

A magyar mutatót három referenciacsoporthoz viszonyítják, a visegrádi országokhoz, az EU tagországokhoz és a legjobb öt EU-tagállam teljesítményéhez - mondta Balatoni András. Az igazgató bejelentette, hogy a Termelékenységi jelentést évente adja ki az MNB.

Rámutatott: 2017-óta mért dinamikus termelékenység-bővülés elsődleges forrása a kkv-szektor. A munkatermelékenység az elmúlt három évben mért 3 százalék körüli éves átlagos növekedésének döntő része a szolgáltató-szektorhoz kötődött, a 21. század trendjeinek megfelelően - összegezte.

Felzárkózás mérhető a kkv-k termelékenységében 2013-tól a nagyvállalatokhoz képest, azonban továbbra is számottevő a különbség. Az innovációs rendszer hatékonysága visszahat a munkatermelékenységre, ebben Magyarország az EU átlagának 60 százalékán, a TOP 5 uniós ország 46 százalékán áll. Örömtelinek nevezte, hogy emelkedtek az innovációs kiadások, azonban a szabadalmak száma nem tudott ezzel lépést tartani, és csökkent az innovatív vállalatok aránya is. Ez azt jelenti, hogy az innovációs rendszer hatékonyságát javítani kell. Példaként említette a rendszer töredezettségének megszűntetését, vagy az innovációs folyamat belföldi csatornáinak erősítését. Javulást sikerült elérni a tudományos idézettség terén, valamint az üzleti oltalmak számában - tette hozzá  Balatoni András.

Digitalizációban az EU átlag 63 százalékán, a legjobb 5 ország 48 százalékán áll az ország a kutatás szerint. A digitális infrastruktúra fejlettsége ellenére ennek a lakossági kihasználtsága 2019-ben alacsonyabb volt a visegrádi és az uniós átlagnál is. Ennek egyik oka az, hogy a lakosságnak csak 51 százaléka rendelkezik alapszintű szoftverkezelési ismeretekkel, az uniós átlag 60 százalék feletti - tette hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vállalati digitális technológiák kihasználtsága még nagyobb elmaradásban van az uniós és a visegrádi átlaghoz képest. A fejlődési potenciált jelzi, hogy míg a magyar cégek csupán harmada számít digitálisnak, addig az uniós átlag 40 százalék körüli, a legjobban teljesítő 5 ország átlaga pedig közel 60 százalékos - sorolta. Az e-közigazgatásban szintén jelentős tartalékok vannak a jelentés szerint.

Az ökológiai termelékenység alapja a természeti erőforrások hatékony felhasználása, amelyben Magyarország viszonylag jól teljesít: az egységnyi szén-dioxid-kibocsátásra jutó hozzáadott érték jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, és megközelíti az EU-átlagát. A teljes ökológiai hatékonyságban Magyarország teljesítménye az EU átlag 75 százalékán áll, míg a TOP5 uniós országhoz képest 42 százalékon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem