Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Hiába Magyarországon az elmúlt 10 év felívelő kisüzemi sörfőzde-forradalma, európai összehasonlításban rendkívül kevés sörfőzde jut hazánkban egy millió lakosra. Olyannyira kevés, hogy az adatainkkal bőven Európa tökutolsó 5 országa között szerepelünk. És csak a miheztartás végett még Szlovákia is előzött bennünket, Ausztriáról nem is beszélve. Na, de mi a helyzet a Csehekkel, Dánokkal, Lengyelekkel, Svájccal (!), mutatjuk a nemzetközi számokat, ahogy azt is, milyen jövőbeni kilátásokkal várja a magyar kisüzemi sörfőző-szakma 2020 végét.
Európában bár döbbenetes, de messze Svájcban jut a legtöbb sörfőzde 1 millió lakosra. A legfrissebben elérhető összehasonlító adatok szerint egészen pontosan 120 főzde esett 1 millió állampolgárra. Ez azért ennyire különös adat, mert Svájcot nem éppen a sörkészítés, illetve sörpiac vezető alakjaként ismerjük az öreg kontinensen.
Az összesített európai listán Svájcot délnyugati szomszédunk, Szlovénia követi. Itt 1 millió lakosra nem kevesebb, mint 48 főzde jut. És igen, mindez azt is jelenti, hogy a szlovénok előzik Csehországot, akik pedig egyébként a legmagasabb sörfogyasztási rátával bírnak egész Európában. Igen ám, csakhogy ezt egy millió lakosonként "mindössze" 46 főzde elégíti ki.
A top 5-be a dobogósok után egyébként még Hollandia, illetve Észtország volt még ott az élbolyban. Miközben például az európai összesített lista abszolút utolsójaként Bulgária és Horvátország érkezett meg, mindekét országban 1 millió lakosra mindössze 1 sörfőzde jutott a vizsgált időszakban.
Ahogy a listánkon látszik, Nyugat-Európa masszívan veri sörfőzde terén a kelet-európai országokat. Ahogy azt látjuk is, tőlünk nyugatabbra igazából nincs olyan ország, ahol 1 millió lakosra ne jutna legalább 10 sörfőzde. A legkevesebb ezen a téren egyébként Spanyolországban, illetve Portugáliában jut a lakosságra, mindkét országban 12-12.
Ehhez képest a Csehország, Ausztria, Szlovénia tengely után csupán egyetlen ország képes 10 fölötti sörfőzde/millió lakos arányt felmutatni, ez pedig északi szomszédunk, Szlovákia. Ebből pedig az is következik, hogy 2018-ban Magyarországon
Kisüzemi sörforradalom ide vagy oda, Európában az 5. legkevesebb sörfőzde jut ránk lakosságarányosan, amivel egyébként Lengyelország szintjén vagyunk. Utánunk azonban még nagyobb a szakadék, Romániában 1 millió lakosra mindössze 3 sörfőzde jut, Görögországban pedig 4. És ahogy már írtuk, Horvátországban és Bulgáriában az embereknek be kell érniük egy millió lakosonként egyetlen sörfőzdével.
Pedig van új a nap alatt
Bár ahogy látjuk, Magyarországon még most sem igen van jelentős számú sörfőzde, jó néhány évvel korábban minden bizonnyal sokkal lehangolóbb lett volna egy ilyen statisztika ránk, magyarokra nézve. Az úgynevezett 2. magyar sörforradalom, ami a 2010-es évek elején kezdődött ugyanis szép számmal bővítette az addig nem túl színes hazai sörfőző-életet.
Ez idő tájt ráadásul olyan szereplők is megjelentek a hazai piacon, akik azóta masszív export tevékenységet is feltudtak húzni söreik minőségére. Érdemes persze azt is megjegyezni, hogy a statisztikai adatok egy két évvel ezelőtti állapotot tükröznek, azóta valószínűsíthető, hogy még a koronavírus-válság hatásait is figyelembe véve Magyarországon még több kisüzemi főzde színesíti manapság a hazai palettát, mint 2018-ban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Persze a korona-válság nagyot ütött a szakmán, a Pénzcentrumnak nyilatkozó Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke például úgy fogalmazott, hogy
Ebből pedig az következik, hogy sokan 2020-ban a fennmaradásért küzdenek, és ahogy a szakember előrevetítette, ez sajnos nem biztos, hogy mindenkinek sikerülni fog. Öröm volt azonban az ürömben sok kisüzemi sörfőzde esetében, hogy a begyűrűzött válság hatására gyorsan kellett lépniük, és olyan innovációkat meghonosítani a gyártásban, amire egyébként lehet még éveket vártak volna.
Sok hazai kisfőzdének így lett például webshopja egyik hétről a másikra, ami gyakorlatilag a túlélést jelentette minden itthoni főzde számára. Mindamellett persze, hogy az újgenerációs magyar sörivók lokálpatriotizmusuk is megcsillantották a válság legnehezebb időszakában, rendeléseikkel tartották az életet kedvenc főzdéikben.
A gazdasági visszapattanás mértéke azonban így is kérdéses maradt, ahogy a Pénzcentrumnak Ottó Gábor, a Horizont Brewing ügyvezető igazgatója megfogalmazta,
Ezen a brutális bizonytalansági tényezőn pedig egyáltalán nem segített az, hogy Magyarország 2020. szeptember elsejétől újra lezárta határait, gyakorlatilag nullázva a külföldről beáramló turizmust az országba. A szektor további felívelésében azonban segíthet az, hogy a Kereskedelmi Törvény nyári módosítása értelmében
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete egyébként már nagyon régóta lobbizott a módosítás törvényi szintre emelésén, amit nem véletlenül, a kisüzemi sörfőző szektor örömmel fogadott. Az persze már más kérdés, hogy egyes vendéglátóhelyek miért tartják problémásnak ezt a lépést. De a következtetések levonása egyelőre még a jövőre marad, ahogy az is, hogy a hazai kisüzemi sörszektor hogyan fog megbirkózni azzal, hogy egyelőre beláthatatlan ideig nagyon kevés külföldi turista fog Magyarországra érkezni. A kisüzemi sörök pedig 500-600 forinttól kezdődnek, fővárosi kocsmákban ez már inkább 800-900, és gyakorlatilag meg sem állnak 1200-1600, akár 1800 forintig.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







