11 °C Budapest

Adnak hitelt a bankok, csak ezt várják el cserébe

Pénzcentrum
2011. november 16. 05:23

A finanszírozáshoz való hozzájutás a vállalkozások indításának és kibővítésének létfontosságú feltétele. A legtöbb magyarországi kkv azonban már indulásakor alultőkésített, így csak banki forrásra számíthatnak innovációik finanszírozása terén. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mit is várnak el a bankok a hitelért cserébe; azaz hogyan zajlik a hitelbírálat, milyen fedezetekre van szükség, illetve, hogyan lehet segíteni a hitelbírálatot, s mi akadályozza azt.

A Magyarországon működő vállalkozások 99 százaléka mikro-, illetve kis- és közepes vállalkozás. Ez a szektor állítja elő a GDP 45 százalékát, s foglalkoztatja a munkavállalók 60 százalékát - több mint 2 millió főt. Nem kétséges, a gazdaság egészének stabilizációja múlik azon, hogy a kkv-k képesek-e fejleszteni, növekedni. Ehhez azonban forrásbevonásra van szükségük. A bankok viszont egyre óvatosabbak a hitelkihelyezésekben, s csak azt a vállalkozást kívánják segíteni, amely nagy eséllyel vissza is tudja fizetni a kölcsönt.

Mint ahogy az az alábbi grafikonon is jól látszik, az elmúlt évben kihelyezésre került állományokat tekintve már a közép- és nagyvállalatok tekintetében némi növekedés volt tapasztalható a vállalati hitelezésben. Ezzel szemben a legkisebbeknek, vagyis a mikrovállalkozásoknak nyújtott hitelek volumene tovább csökkent. A Pénzcentrum.hu banki forrásokból úgy értesült, hogy a hazai piacon a hitelkereslet továbbra is főként a kkv-k likviditását (szállítói számlák kifizetése, napi kiadások, készletvásárlás) biztosító hitelek, így a folyószámlahitelek, illetve forgóeszközhitelek iránt magasabb; míg a beruházási hitelek kereslete egyelőre igen mérsékelt.

 


A statisztikák szerint az elmúlt években nagymértékben mérséklődött a kihelyezésre került hitelek állománya. A hitelkihelyezések csökkenése ugyanakkor megakadályozhatja a termelés beindulását, beruházások megvalósítását, illetve az uniós források kiaknázását. A jelenlegi gazdasági környezetben tehát a legsúlyosabb problémát nem a vállalatok túlzott eladósodottsága jelenti, hanem sokkal inkább a forráshiány. Ugyanakkor a fenti grafikonon is jól látszik, hogy a nagyobbak már elsajátították azokat a technikákat, mellyel hitelképesek lehetnek még a jelenlegi - hitelezési szempontból igen rideg - gazdasági környezetben is. Itt lenne az ideje, hogy a legkisebbek is kövessék őket.

A hitelezés - mint bármely más befektetés - kockázatos tevékenység. A bank a betétesek pénzét egy másik személy rendelkezésére bocsátja, azonban haszon csak akkor realizálódhat az ügyletből, amennyiben az ügyfél a számára rendelkezésre bocsátott összeget a megfelelő ütemben vissza is fizeti. Annak érdekében, hogy a kihelyezett hitelek legnagyobb része valóban meg is térüljön, a bank minden igénylő esetén adósminősítést kell, hogy végezzen. A hitelbírálat egyrészt törvényi kötelezettség, másrészt pedig a bank jól felfogott érdeke is. Meg kell győződnie arról, hogy a kihelyezett hitel olyan vállalkozáshoz kerül, melynek gazdasági helyzete lehetővé teszi a hitel törlesztésének biztosítását.

A hiteligénylés befogadásának és a bírálat megkezdésének alapvető feltétele, hogy az igénylő megfeleljen bizonyos minimum hitelezhetőségi követelményeknek. Általánosságban elmondható például, hogy a vállalkozásoknak minimum 2 lezárt gazdasági évvel kell rendelkezniük. Mindazonáltal a törvényi szabályozásnak megfelelően a kkv-knak történő hitelnyújtást minden esetben egyedi hitelképességi vizsgálat előzi meg. Ennek során megvizsgálják a vállalkozás pénzügyi teljesítményét, illetve piaci helyzetét, valamint feltérképezik az ügyfél fizetési múltját is. Azt, hogy egy korábbi hiteltartozás esetén milyen fizetési hajlandóságot mutatott az adott vállalkozás.

Természetesen vannak kivételek is a piacon, a Raiffeisen Bank például nem az általános hitelminősítéshez köti a folyószámlahitelének keretét, hanem a gazdálkodó vállalat éves nettó árbevételéhez. A számlakeret ez esetben az éves forgalom 16 százaléka. Ez nagy segítség azokban a szektorokban tevékenykedő vállalatoknak, melyeket kockázatosabbnak gondolnak a hitelintézmények. Így ezeknek a vállalkozásokank is van lehetőségük ily módon újra felkapaszkodni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gazdálkodási adatok alapján tehát a legtöbb bank megvizsgálja a vállalkozásokat, hogy meggyőződjön arról, hogy a vállalkozás folyamatosan működőképes, és képes arra, hogy a felvett hitelt törleszteni is tudja. Az ehhez leggyakrabban alkalmazott pénzügyi adatok, illetve dokumentumok a következők: legutóbbi lezárt beszámoló, köztartozás-mentesség igazolása, hosszú lejáratú hitel esetén üzleti terv, fedezetek dokumentációi. Szükséges továbbá annak bemutatása is, hogy az adott hitelt a vállalkozás milyen forrásból fogja visszafizetni (megfelelő és tervezhető cash flow).

A hitelhez jutás esélyét a hitelképesség vizsgálat mellett a biztosítéki oldal javíthatja, mivel a bankok kizárólag fedezet mellett adnak ki hitelt. Ez lehet többek között magán vagy céges ingatlan, követelés zálog, ingó zálog, vagy éppen óvadék. Általánosságban elmondható, hogy a pénzintézetek a gyorsan és hatékonyan értékesíthető, likvid biztosítékokat (pl.: készpénz, értékpapír, bankgarancia) helyezik előtérbe.

A kkv-knak nyújtott hitelek esetében szintén általánosan bevett gyakorlatnak számít a garanciaintézmények kezességvállalása is. A Pénzcentrum.hu az egyik hazai pénzintézettől úgy értesült, hogy a folyószámla- és forgóeszköz típusú hitelek esetében magánszemély és a Garantiqa Zrt., vagy az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezesség vállalására van szükség. Jelzálog típusú hiteleknél per-, teher- és igénymentes ingatlant vár el fedezetként a bank, mely lehet a hiteligénylő, vagy magánszemély tulajdonában, illetve elfogadható a hitelből megvásárolni kívánt ingatlan is és szükséges a Garantiqa Zrt. készfizető kezessége. Beruházási hitelek esetében pedig tárgyi fedezet szükséges. Ekkor a hitelcélt képező gépek, berendezések, ingatlanok adják a fedezetet, valamint szintén a Garantiqa Zrt. készfizető kezessége.

A hitelbírálat tehát az ügyfél által benyújtott hitelkérelem és dokumentumok alapján több lépcsőben történik, s a végső döntést az adott bank üzleti és kockázatkezelési területe együttesen hozza meg. Bár a legtöbb hazai kkv-nak igen bonyolultnak tűnhet ez a folyamat, azonban sokakban merülhet fel a kérdés, hogy mivel is tudnák leginkább segíteni a hitelbírálatot. Nos a válasz igen egyszerű: a hitelbírálatot a bank által kért dokumentumok, adatok megfelelő formában és minőségben történő gyors rendelkezésre bocsátása tudja leginkább meggyorsítani. Természetesen a pontos és megbízható pénzügyi adatok, a világos finanszírozási célok, a transzparens gazdálkodás szintén nagymértékben elősegíti a gyors és szakszerű hitelbírálatot.

Természetesen, mint oly sok mindennek a világon, a hitelbírálatnak is két oldala van. Akadnak olyan tényezők, melyek akadályozzák a folyamatot. A nem megfelelő pénzügyi információ, az átláthatatlan gazdálkodás következménye lehet az elutasítás. Mindemellett a hitelbírálatot nehezíti, illetve nem vehető figyelembe olyan körülmény, ami a hivatalos dokumentumokból nem derül ki (például olyan vevőállomány, mely nem szerepel a kimutatásokban), illeve akadályozhatják a gazdaságban, az ügyfél tevékenységi piacában menetközben bekövetkezett negatív irányú változások is.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem