6 °C Budapest

Jönnek a törökök: döner-gyár nyílik Makón!

Pénzcentrum
2010. február 23. 15:32

A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában nyárra elindulhat a döner- és gyrosgyártás, a beruházás a terveknek megfelelő ütemben halad, már hetvenöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón, kedden.


Akteke Yunus ügyvezető elmondta: a sajtóban az utóbbi időben megjelent hírekkel ellentétben, minden rendben halad, a korábbi vállalásaikat teljesítik, csak a támogatás kifizetése akadt meg kissé. Az első ütemért járó kifizetést még nem kapták meg, melyre márciusi ígéretük van. Ezt a problémát a cég rövid időn belül banki hitellel hidalja át, hogy a 850 millió forintos beruházás üteme ne sérüljön, és az ígéret szerint nyár elejére elkészüljön.

A projekt 400 millió forintos uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja. A létesítményben már elkészült a gyárépület, és a berendezéseket, gyártósorokat is beszerelte a kivitelező. A beruházás első üteme októberben lezárult, azt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal januárban ellenőrizte és mindent rendben talált. Ennek megfelelően várja a cég most a támogatási összeg kifizetését, mely négy hónapot csúszik, de márciusra az ígéret szerint megkapják - mondta az ügyvezető.

Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008. május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban. A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre.

A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 munkavállalót alkalmaz - kezdetben 30-at és később újabb 30-at -, végül pedig a termeléstől függően tovább is emelheti a létszámot. A termelés a tervek szerint az idén nyár elején kezdődik, s kifejezetten helybeli, illetve térségbeli szakmunkásokat keresnek, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is.

A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Korábban Buzás Péter a város polgármestere az MTI-nek elmondta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak. Dolgozónként 500 ezer forint támogatást ígért a cégnek, amely így összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül. Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott.

Az 56,5 hektáros makói Ipari Park 1998-ban jött létre.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem